Az ukrán elnök az európai vezetőkkel is megosztotta álláspontját.
Még nincs döntés arról, hogy Oroszország az EU-szankciók életbe lépése előtt leállítaná a gázt, de Putyin kiadta a feladatot a kormánynak, hogy készítse elő a döntést – mondta el a Kreml szóvivője.
Az árstop összeomlásának 2022-es végétől még távol van a benzinár iránti érdeklődés, de így is többéves csúcsra került.
388-ig esett a forint az euróval szemben.
Bő egy hónappal a választás előtt tartotta a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara hagyományos évnyitóját. A rendezvény, amelyen a házigazda Nagy Elek kamarai elnök mellett a jegybank elnöke, a nemzetgazdasági miniszter és a miniszterelnök is felszólalt, a gazdaság szereplőinek szánt ígéretek terepe. Most azonban ilyenből egy sem hangzott el, a gazdaság szereplőinek be kellett érnie azzal, hogy az ellenzék szapulása csak nagyon óvatosan jött elő, öndicséretet annál többet hallgathattak. Élő közvetítésünk a gazdaság legfontosabb eseményéről.