A kormány közölte a részleteket a 2027-ben induló lakhatási programokról.
A legnagyobb akadályt az államháztartás súlyos helyzete jelenti, de az infláció féken tartása is fontos kritérium.
A pénzügyminisztérium szerint az előző gazdasági miniszter által okozott kár 100 millió forint is lehet, míg a volt honvédelmi miniszterről azt írta meg a sajtó, hogy 794 millió forintért repült honvédségi gépekkel hivatalos külföldi útjaira.
Főként az eredményességük csökkenésétől és a beruházások elmaradásától félnek a cégek.
Kamatostul kéri vissza a jogellenesen kivetett szén-dioxid-adó összegét az olajipari cég,