A MOL hat munkatársát továbbra is kórházban ápolják, de állapotuk napról napra javul.
Majdnem 1 milliárdos veszteséggel zárta a múlt évet a Penny, miközben az árbevétel több mint 8 százalékkal nőtt. A különadó 19 milliárdba került.
Ehhez a magyar államnak augusztus 31-ig teljesíteni kell a vállalt mérföldköveket.
Kőkemény tárgyalások árán, „az utolsó órákban” is sikerült növelni az összeget – mondta a kormányfő, aki megígérte: minden centet hazahoz.
Idén mindhárom európai kupadöntőbe jutott be csapat az angol Premier League-ből, ahol messze a legtöbb a bevétel, a veszteséges költekezést pedig a tulajdonosok boldogan finanszírozzák. Az Aston Villa és a Crystal Palace már nyert, a Bajnokok Ligája fináléjában az Arsenal a címvédő Paris Saint-Germainnel játszik Budapesten.