Eladósorba került a Netflixen futó Szexoktatás című sorozatban szereplő egyik leghíresebb épület: az a ház, amelyben a filmbeli főszereplő Otis és szexterapeuta édesanyja, Jean él.
Bizarr eset történt Eperjes megye egyik településén, a személyi igazolványát is a borítékba helyezte egy férfi – írta a parameter.sk híroldal.
Több mint ezer motorkerékpáros tartott tiltakozófelvonulást Visegrádon azt követően, hogy a dunakanyari település nem vonta vissza azon határozatát. amellyel a március 1-november 1 közötti időszakban kitiltotta a motorokat a visegrádi Panoráma útról. A vonulás komoly fennakadások nélkül zajlott le, viszont mindenhol lelassult a forgalom, már Szentendrén is lépésben haladtak a két sávban közlekedő autók, hogy ne üssék el a járművek között cikázó motorosokat.
A bírságot természetesen az állat tulajdonosa kapta.
A botrányt megelőzően is többször felmerült már, hogy nem biztos, hogy nőkkel kellene őriztetni a terrorizmus miatt elítélt palesztin férfiakat, de eddig többek között azért sem történt lépés az ügyben, mert nem tudták volna hogy pótolni az így kiesett őrszemélyzetet. Most majd kénytelenek lesznek.