Az egykori F1-es versenyző, paralimpiai bajnok sportember 59 éves volt.
A színészből lett képviselő úgy véli, nem a rokoni kapcsolat miatt lett miniszter Magyar Péter sógorából.
A távozó kulturális minszter tagadta, hogy a Fidesszel szimpatizáló művészeket támogatták volna csak, szerinte a magyar hazaszeretet mellett kiállók kaptak pénzt, azt pedig, hogy ezt jól költötték-e el, majd csak utólag derül ki, ők mindenesetre kértek beszámolókat.
A Corvin Palace-tól a BKV székházig negyven épületet lehet majd bejárni májusban az idén a 100 éves házak tematikájához visszatérő Budapest100 rendezvénysorozaton belül. Ezek között számos lakóház is található, a többi között a Bartók Béla úton található Duna-udvar, amelyhez száz éve alatt még egy gyilkosság is kötődik.
A rapper a Rendszerbontó Nagykoncerten a nemi szervét fogdosva üzent a színpadról Gulyás Gergelynek két nappal a választások előtt, ami miatt a kormánysajtó kereszttüzébe került. Ma már túl erősnek érzi.