Budapest
2025 szeptember 11., csütörtök

Autó

Minden hír

3 évvel ezelőtt

Könnyű jogosítványszerzést ígért egy csaló, aki hétmillió forintot szedett így össze

Húsz esetben sikerült elhitetnie a férfinak, hogy a gyorsított tanfolyammal jogosítványt lehet szerezni.

3 évvel ezelőtt

Ilyen még nem volt: meghajtottuk az első turbós hibrid Lexust, a vadonatúj RX-et

Megérkezett a BMW X5 és a Mercedes GLE legújabb japán kihívója, a most először nemcsak turbós hibrid, hanem zöld rendszámos plugin hibrid verzióban is elérhető ötödik generációs Lexus RX, melyet kaliforniai utakon tettünk próbára.

3 évvel ezelőtt

Kinek jó, ha robogóként kezelik az elektromos rollereket és a buszsávban is mehetnének legálisan?

A gyorsabb elektromos rollerek lényegében segédmotor-kerékpárrá minősülnek, ha elfogadják a KRESZ-módosítását.

3 évvel ezelőtt

Bentley, McLaren, Land Rover – így emlékeztek meg a királynőről

Szinte az összes brit klasszikus autómárka szorosan kötődött az uralkodóhoz, aki értett is a gépekhez. Ráadásul II. Erzsébet királynő volt az egyetlen sofőr Angliában, akinek a törvény szerint nem is kellett vezetői vizsgát tennie, hogy a volán mögé ülhessen.