15° Budapest
2025 május 29., csütörtök

Sport

Minden hír

6 nappal, 17 órával ezelőtt

Kínos helyzetbe került az UEFA, nem jutott minden Tottenham-játékosnak érem

Többek között Szon Hungmin, a Tottenham csapatkapitánya is érem nélkül ünnepelte a sikert.

1 héttel ezelőtt

41 év után diadalmaskodott nemzetközi porondon a Tottenham

A londoniak 1–0-ra győztek az Európa-liga-döntőben a Manchester United ellen.

1 héttel ezelőtt

A 6. percben szívrohama volt, az 52.-ben gólt lőtt, hazafelé a csapatbusszal vitték kórházba az angol focistát

Sam Hutchinson összetört, amikor elmondták neki a diagnózist, azt hitte, soha többé nem focizhat.

1 héttel ezelőtt

„Nem volt benne több” – Djokovics elárulta, miért szakított Murray-vel

Óriási meglepetés volt, amikor Andy Murray néhány hónappal a visszavonulása után Novak Djokovics edzője lett. Az már kevésbé, hogy fél év után elváltak az útjaik.

1 héttel, 1 nappal ezelőtt

Hetente csak kétszer edz Shane Tusuppal az új tanítványa

Jackl Vivien a klubja elnöke szerint az olimpia óta sem fizikálisan, sem mentálisan nem volt megfelelő állapotban ahhoz, hogy meg tudjon felelni a követelményeknek, amelyeket az amerikai edzővel való közös munka igényel.

1 2 3