23° Budapest
2025 június 17., kedd
image

Zelenszkij leválthatja védelmi miniszterét

Egyetlen egy ember dönthet arról, ki tölti be a védelmi miniszter szerepét: a katonai erők legfőbb parancsnoka, Ukrajna elnöke, Volodimir Zelenszkij – reagált Olekszij Reznyikov a távozásáról szóló hírekre egy vasárnapi sajtótájékoztatón. A miniszer hozzátette, elfogadja az elnök döntését – számolt be a Kyiv Independent.

Bár Reznyikov állítása szerint eddig nem került szóba a menesztése, az Ukrainska Pravda vasárnap megjelent cikkében arról írnak, helyére Kirill Budanov, a hírszerzés vezetője léphet – akár már jövő héten. Kormányközeli források szerint egyetértés van abban, hogy Reznyikovnak továbbra is a felsővezetésben kell maradnia, így felmerült, hogy az igazságügyi minisztérium élére kerülhet, annak jelenlegi vezetője pedig egy európai város nagyköveteként folytathatja.

Olekszij Reznyikov 2021 novembere óta vezeti a védelmi minisztériumot, így az orosz támadás tavaly februári kezdete óta ő felügyeli a hadsereget, az egyre jelentősebb nyugati fegyverszállítmányok megszerzése is nagy részben az ő nevéhez kötődik. Az elmúlt napokban több ukrán vezető, köztük Reznyikov is arról beszélt, Oroszország újabb komoly támadásra készül, amelyet a háború kitörésének évfordulójához igazíthatnak.