20° Budapest
2025 augusztus 18., hétfő
image

Vitézy Dávid Lázárt bírálta a Nyugati-felújítás lefújása és a főváros-vidék ellentét szítása miatt

Facebook-posztban emlékezett meg Vitézy Dávid korábbi közlekedési államtitkár a Nyugati-pályaudvar felújításának pályázatáról, amelyben egy éve hirdettek győztest, de amit azóta lefújt a Lázár János vezette közlekedési tárca.

Vitézy megemlíti Lázár János e héten a Mandinerben megjelent interjúját, amelyben a miniszter arról beszél, hogy az efféle presztízsberuházások helyett a vidéki fejlesztéseket kellene támogatni.

Bízom benne, hogy mielőbb sikerül ezen a mesterséges főváros-vidék szembeállításon túllépni, mivel a vasúti hálózat fejlesztése ilyen logikán egész egyszerűen nem tud eredményes lenni - írja Lázár érveléséről a volt államtitkár, hiszen a Nyugati-pályaudvar tényszerűen Budapesten van, de kapacitásának bővítése legkevésbé sem csak a budapestiek ügye, hiszen a miskolci InterCityn vagy a monori zónázón többnyire nem fővárosi utasok ülnek. Vitézy analóg példaként megemlíti, hogy az M0-s déli hídja is Csepelen épült, de ettől még senki nem gondolja, hogy a csepelieknek épült.

Aki a budapesti vasúti fejlesztéseket, így például az ország legforgalmasabb, mégis kapacitáshiánnyal küzdő es végletesen lerobbant infrastruktúrájú központi pályaudvarának fejlesztését akarja megakadályozni, valójában legkevésbé sem a fővárossal szemben kedvez a vidéknek, hanem csak általánosságban a magyar vasúti közlekedés fejlődését hátráltatja - írja posztjában, amelynek végén pozitívumként említi meg, hogy a Nyugati térre készült terveket a zsűriben is közreműködő fővárosi vezetés is magáévá tette és immár a tervpályázaton győztes, felüljáró nélküli, Bajcsy-Zsilinszky úti villamosos terv lett a hivatalos budapesti jövőkép a Nyugati környékének rendezésére, amelyhez azt kívánja Vitézy, hogy mielőbb valósuljon meg.

A Bajcsy-Zsilinszky úti tervekről itt olvashat bővebben: