Valamit ígért Orbán az önkormányzatoknak, amikor négyszemközt tárgyalt Szita Károly szövetségi vezetővel
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön a Karmelita kolostorban egyeztetett Szita Károllyal, Kaposvár polgármesterével, a Megyei Jogú Városok Szövetségének (MJVSZ) elnökével – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke, aki szerint a megbeszélés témája az volt, hogy "az ukrajnai háború, az elhibázott brüsszeli szankciók és az energiaválság miatt sok magyarországi település nehéz helyzetbe került".
A kormány célja – közölte Havasi –, hogy "megvédje a városainkban élő embereket, a nyugdíjasokat, a családokat, a rezsicsökkentést és a munkahelyeket", ezért "Orbán Viktor és Szita Károly áttekintette, hogy az állam milyen segítséget tud adni a nehéz helyzetbe került településeknek". Ha erről el is hangzott konkrétum, azt nem árulta el a sajtófőnök. Ahogy a találkozóról csak egy fényképet posztoló kormányfő se, Szita Károly pedig még ennyit se tett közzé, és az MJVSZ honlapján sem jelent meg egyelőre tájékoztatás.
A tervezett találkozóról előzetesen a hvg.hu is írt. Akkor Szita Károly szavaiból nem derült ki, hogy egyedül csak ő menne a kormányfővel tárgyalni, bár az is elképzelhető, hogy lesz egy szélesebb körű találkozó, a megyei jogú városok polgármestereivel, ahogy arra többes számban utalt korábban Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter is, amikor egy kormányinfón arról beszélt, hogy a megyei jogú városok vezetőivel találkozik majd a miniszterelnök.
Előzetesen mindenesetre arról írunk, hogy a megyei jogú városok vezetőinek Orbán Viktor miniszterelnökkel tervezett találkozóján szó lehet nemcsak a szolidaritási adó fizetésének átmeneti könnyítéséről, amit korábban Cser-Palkovics András, Székesfehérvár fideszes polgármestere vetett fel, de arról is, hogy milyen önkormányzati feladatokat vehetne át az állam a forráshiányos helyhatóságoktól.
„Együtt szenvedjük a bajokat, a kormány is segít, mi is segítünk, közösen kell megoldani a helyzetet, mert csak mi nem tudjuk megoldani, de egyedül a kormány sem” – mondta az önkormányzatok-állam viszonyról a tárgyalások előtt a hvg.hu-nak Szita Károly. Utalt arra is, hogy az önkormányzati víziközmű-társaságok állami tulajdonba és üzemeltetésbe vétele folytatódhat, emellett kilátásban van egy 68 milliárdos állami keretösszegből a szintén önkormányzati távhőcégek megsegítése.
De előzetesen Szita a hvg.hu kérdésére arról is beszélt, hogy egyes önkormányzati feladatokat is átvehet az állam az önkormányzatoktól, az ezzel együtt felmerülő költségekkel, kiadásokkal együtt. Hogy melyek lehetnek ezek a feladatok? A hvg.hu erről azt írta, sok olyan van, amit szívesen átadnának az önkormányzatok, de kevesebb, aminek átvételére a kormány nyitott is. A helyi sportlétesítmények üzemeltetése például ilyen lehet, különösen, hogy ezeknek a fenntartási költségét nagyon megdobta a rezsi emelkedése.