Vádat emeltek egy férfi ellen, mert Covid–19 feliratú bakancsot hagyott a metrón
2020 áprilisában a Dózsa György úti megállóban felszállt az M3 metró egyik szerelvényére egy 49 éves férfi. Ezután leült az egyik ülésre, majd a szatyrából kivett egy bakancsot, amelyen egy fehér papíron a koronavírusra utaló, „COVID 19” feliratot helyezett el. A férfi ezzel az ügyészség szerint "valótlanul azt a látszatot keltette, hogy a metrókocsiban egy fertőző tárgy van, ami által az utasok elkaphatják a betegséget".
Az eset miatt a metrószerelvényt le kellett cserélni. A leállással, valamint a fertőtlenítéssel a BKV Zrt.-nek több mint 400 ezer forint kára keletkezett.
A Budapesti X. és XVII. Kerületi Ügyészség a férfit közveszéllyel fenyegetés bűntettével vádolja, és arra tett indítványt a vádiratban, hogy a bíróság tárgyalás mellőzésével hozzon érdemi döntést, és a vádlottal szemben pénzbüntetést szabjon ki.