Budapest
2025 szeptember 13., szombat
image

Vádat emeltek a sofőr ellen, aki szándékosan gázolt el egy biciklis futárt – videó

Vádat emeltek az ellen a 28 éves férfi ellen, aki 2021 októberében szándékosan elütött egy biciklis futárt – közölte a Fővárosi Főügyészség hétfőn. A rendőrség az eset után nem sokkal később kiadott egy videófelvételt is:

A vádirat szerint a sofőr közlekedési konfliktusba keveredett egy biciklis futárral, majd szabálytalanul, a forgalommal szemben behajtott egy egyirányú utcába a VII. kerületben, ahol egy szemből, szabályosan érkező taxi miatt meg kellett állnia.

Ekkor utolérte a kerékpáros, aki az ablakhoz hajolva kérdőre vonta őt a korábbi, szerinte veszélyes közlekedési helyzet miatt. Ezen összevitatkoztak, majd a szabálytalanul közlekedő sofőr hirtelen gázt adott és a szándékosan rákormányozta az autóját a mellette álló kerékpárosra.

A biciklis a járdára zuhant és súlyos lábsérülést szenvedett, a vádlott pedig kitolatott az utcából, leparkolt, majd visszament a helyszínre.

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség a büntetett előéletű, szándékosan gázoló sofőrt súlyos testi sértés bűntettével vádolja, és vele szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását, valamint a közúti járművezetéstől történő végleges hatályú eltiltást indítványozta.