Ukrán külügy: Helyrehozhatatlan károkat okoz, ha Orbánék nem hagynak fel az ukránellenes retorikával
A magyar vezetés hosszú ideje ukránellenes retorikát használ, ez pedig teljességgel elfogadhatatlan, és súlyos károkat okoz az ukrán-magyar kapcsolatoknak - többek között ezt közölte az ukrán külügy a bekéretett magyar nagykövettel kedden a Reuters szerint. Egyben felszólították az Orbán-kormányt arra, hogy sürgősen hagyjon fel ezzel a retörikával.
Íjgyártó István nagykövetet azért kérette be az ukrán külügyminisztérium, mert Orbán Viktor egy múltheti háttérbeszélgetésen lesenkiföldjézte Ukrajnát. Külföldi lapok beszámolói szerint a miniszterelnök arról is beszélt az MCC rendezvényén, hogy Oroszország célja Ukrajnát egy kormányozhatatlan ronccsá tenni, azért, hogy a Nyugat ne tarthasson rá igényt. Ez Orbán szerint már sikerült is az oroszoknak, Ukrajna most olyan, mint Afganisztán, „egy senki földje”.
Ezek után Ukrajna kedden hivatalosan is tiltakozott a magyar miniszterelnök „becsmérlő” szavai ellen, és a magyar nagyköveten keresztül megüzente a kormánynak, hogy
ha nem állítja meg a magyar fél ez a negatív folyamatot, akkor annak „helyrehozhatatlan következményei” lehetnek a két ország kapcsolatára nézve.