Újra elérte a forint a 400-as határt
Rövid időre ismét 400 forintba került egy euró csütörtök délután. A nap nagy részében 392 és 398 között ingadozott az árfolyam, a délután második felében viszont esni kezdett, a napi mélypont 401,16. Azóta visszatért egy kevéssel a 400-as határ alá, 399-ig korrigált.
A forint a tavaly októberi 434-es történelmi mélypontjáról egészen idén március 1-jéig erősödött, két hete 373 alá is benézett az árfolyam. A március már a rossz hírekről szólt, a mostani hét pedig a nagy esésről: hétfő reggel még 381 forintba került egy euró, onnan esett annyit, hogy szerda óta 400 körül mozog.
A gyengülés okairól itt írtunk részletesebben: