Budapest
2025 szeptember 10., szerda
image

Újabb Oroszország elleni EU-s szankciós csomag készül, ez lesz a tizenegyedik

A következő két hétben új uniós szankciócsomagot fogadnak el - közölte Mateusz Morawiecki (képünkön) lengyel miniszterelnök szombaton - írja a Kyiv Independent. Morawiecki szerint az EU-nak a következő két hónapban el kell fogadnia az Oroszország elleni újabb szankciós csomagot, úgy is, hogy egyes országok "fáradtságot" mutatnak.

Ez lesz sorrendben a tizenegyedik szankciós csomag, mivel a tizediket február 25-én az Oroszország által Ukrajna ellen indított háború egyéves évfordulójára időzítve fogadták el – azt, ahogy a korábbi kilencet is Magyarország is megszavazta, bár itthon azt hangoztatja a kormány, hogy a szankciók eredménytelenek, és ellenük még nemzeti konzultációt is szervezett.

 A tizedik szankciós csomag elfogadása egyébként lassan ment, de nem azért, mert Magyarország blokkolta volna a folyamatot, elsősorban Lengyelország volt az, amely az előterjesztett javaslatnál lényegesen szigorúbb büntetőintézkedéseket szorgalmazott.

Ezek egy része be is került a szövegbe, például az, hogy tiltólistára tettek olyan személyeket, akik ukrán gyerekek Oroszországba deportálásáért felelősek. A lengyel jóváhagyás feltétele volt az is, hogy a további büntetőcsomagokban már szerepet fog kapni a nukleáris ágazat és a gyémántimport szankcionálása. Előbbit Magyarország, utóbbit Belgium ellenzi.