12° Budapest
2025 június 22., vasárnap
image

Többet exportál az EU Ukrajnába, mint a háború előtt

Drasztikusan visszaesett az Európai Unió és Ukrajna közötti kereskedelem Oroszország egy évvel ezelőtti támadása után mind az import, mind az export tekintetében. Tavaly február-márciusban 40 százalékkal kevesebb termék érkezett az unióba a megtámadott országból, az uniós termékek kivitelében pedig 56 százalékos visszaesés mutatkozott az Eurostat adatai szerint.

2022 decemberére gyakorlatilag visszaálltak a mutatók, az EU exportja meg is haladja az előző februári szintet (1,2 százalékról 1,5-re emelkedett), a behozatal pedig éppenhogy elmarad a tavalyi szinttől (akkor 1,1 százalékon állt, decemberben 1,0 százalékot ért el). Az export növekedése főként annak köszönhető, hogy jóval több üzemanyagot és kenőanyagot, illetve gépészeti- és közlekedési eszközt adott el az unió, előbbi aránya 28, az utóbbié pedig 25 százalékkal emelkedett.

A részletes leosztásban jól látszik, a legfontosabb kivitelre szánt ukrán termékek nagy részéből kevesebbet adtak el az uniónak, mint 2021-ben. 7,7 százalékkal esett vissza a napraforgóolaj exportja, 3,1-gyel a kukoricáé, 8,2-vel a repcemagé és 6,3-mal a vasé és az acélé. Ezzel párhuzamosan több szójaolajat és fát vásárolt 2022-ben az unió, mint egy évvel korábban.

A rangsoroláskor azt veszik figyelembe, hogy adott termékből a teljes EU-s import hány százaléka származik egy adott, a szövetségen kívüli országból – jelen esetben Ukrajnából. Kiemelkedően magas a napraforgóolaj rátája, két éve az unió 87,5 százalékban innen vásárolt, így a tavalyi visszaesés több tagállamban is komoly hiányt okozott, erről ebben a cikkünkben írtunk bővebben: