13° Budapest
2025 május 06., kedd
image

Több száz bombafenyegetést jelentett be játékból a fiú, akit rendőrök fogtak el Franciaországban

Franciaország nyugati részén elfogtak egy 13 éves fiút, akit azzal gyanúsítanak, hogy tavaly ősz óta bombafenyegetések százaiért felelős - közölte csütörtökön a rennes-i ügyészség. Azzal vádolják, hogy Franciaország szerte bombafenyegetések százait jelentette be különösen repülőterek, bíróságok és egyetemek ellen.

A fiatal gyanúsított beismerte a tetteit, az állítja, hogy csak játszott mindenféle politikai vagy vallási indíték nélkül.

A fiú ugyan külföldi hálózaton keresztül tette a bejelentéseket, a nyomozóknak mégis sikerült a nyomára bukkanniuk. A rendőrség először az egész családot őrizetbe vette, a szülőket és fiú testvérét is, később azonban elengedték, mert nem találták bizonyítékát annak, hogy közük lett volna az ügyhöz.

A sorozatos bombafenyegetések az ősszel komoly fennakadásokat okoztak Franciaországban. A hívások egy tanár elleni halálos iszlamista támadás és a gázai övezeti háború kitörése nyomán kezdődtek el. A hatóságok nem tudtak megállapítani kézzelfogható fenyegetést vagy politikai indítékot a háttérben.

A rendőrség szerint az iskolák kiürítéséről készített felvételeket több millióan tekintették meg a közösségi médiában. A repülőterek elleni bombafenyegetések pedig napokra megbénították a légikikötők forgalmát.

A hatóságok kezére került diákot legalább 380 bombafenyegetéssel vádolják a Le Parisien című francia lap jelentése szerint.

Philippe Astruc illetékes ügyész szerint a fiú terhére rótt bejelentések közül igazolhatóan - a többi között - a rennes-i pályaudvar és az Ouest France regionális lap szerkesztősége ellen december 28. és január 10. közötti időszakban elkövetett bombafenyegetéseket tudják összefüggésbe hozni vele.

(Kapcsolt képünk illusztráció.)

A súlyos személyiségzavarral küzdő diák ellen már korábban hoztak egy egyéves nevelési rendszabályt.