Tizenkét nappal a földrengés után is találtak túlélőket Törökországban
Még mindig találnak túlélőket a február 6-i, Törökországot és Szíriát megrázó földrengésben összedőlt épületek romjai között. A Reuters beszámolója szerint szombaton, tizenkét nappal a természeti katasztrófa után egy szír család három tagját, anyát, apát és gyereküket emelték ki élve Antakyában, utóbbi azonban később kiszáradás következtében elhunyt. Nem élte túl az ikertestvére és a nővére sem.
A 7,8-as erősségű földrengés következtében több mint 46 ezer ember vesztette életét, az áldozatok száma azonban még biztosan tovább emelkedik, mivel sokakat továbbra is eltűntként tartanak nyilván. A földmozgás csak Törökországban 345 ezer lakást pusztított el. Az Egészségügyi Világszervezet szerint a két érintett országban 26 millió embernek van szüksége humanitárius segélyre.
A török katasztrófavédelmi hatóság vezetője, Yunus Sezer azt közölte, hogy a kutató-mentő munkálatok várhatóan vasárnap érnek véget, azután megkezdődik a romeltakarítás. Sok család reménykedik ugyanakkor abban, hogy elhunyt szeretteiket még megtalálják, hogy meggyászolhassák és eltemethessék őket.
Az iszlám hagyományok szerint az elhunytakat a lehető leghamarabb nyugalomra kell helyezni.