Tényleg nekünk fájnak jobban az oroszok elleni szankciók?
Az Oroszország elleni szankciók felülvizsgálatára novemberben lesz érdemi politikai lehetőség, és mindent meg kell tenni, hogy Európa ezeket a szankciókat legkésőbb az év végén visszavonja
– mondta Orbán Viktor a Magyar Nemzet tudósítása szerint a Fidesz–KDNP frakcióülésén Balatonalmádiban.
A miniszterelnök szerint ugyanis, ha megszűnnének a szankciók, akkor az árak rögtön megfeleződnének, Európa gazdasága újra erőre kapna, és el tudná kerülni a fenyegető recessziót, és amúgy is, „az uniós bürokraták nem ezt ígérték. Azt ígérték, hogy ezek a szankciók Oroszországnak fognak fájni, nem az európai embereknek. Azóta kiderült, a bevezetett szankciók több kárt okoznak Európának, mint Oroszországnak”.
Ezzel Orbán ismét elővette a Fidesz régóta hangoztatott üzenetét, miszerint az orosz gazdaságnak szinte meg se kottyannak a nyugati szankciók. És ilyenkor lehet mondani, hogy február 24-én, amikor kitört a háború 91,9 rubelt kellett fizetni egy euróért, ma meg már csak nagyjából 60-at. Vagy hogy az orosz állam olaj- és gázbevételei sosem látott rekordokat döntöttek a nyáron, amire jó bizonyíték az is, hogy a Gazprom az idei első félévben több mint 16 ezer milliárd forint nyereséget termelt, amelynek mintegy fele közvetlenül is az államkasszában landol.
Ám egyelőre elvész a magyar miniszterelnök hangja, hiszen az EU nemhogy a visszavonáson, hanem inkább azon dolgozik, hogy újabb szankciós csomagot fogadjon el. „Készek vagyunk további gazdasági terheket róni Oroszországra, valamint az Oroszországon belüli és kívüli magánszemélyekre és entitásokra, akik politikailag vagy gazdaságilag támogatják őket. Ezenkívül további exportellenőrzést fogunk javasolni a polgári technológia tekintetében, amint Oroszország átáll a teljes háborús gazdaságra” – fogalmazott egyértelműen pár napja a Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság vezetője a CNN-nek.
Amennyiben ezt is megszavazza az EU – köztük a magyar kormány is, ahogyan eddig is tette, eltérően a szankcióellenes üzeneteitől – úgy az új csomag lesz a kilencedik, amely a moszkvai vezetés vagy az orosz gazdaság ellen irányul. Az ellen a moszkvai vezetés ellen, amely a Krím megszállása, azaz 2014 óta tudatosan készült arra, hogy Ukrajna tervezett lerohanása miatt szembe kell néznie ezekkel a szankciókkal. Például a háború megindulásakor minden eddiginél magasabb, több mint 630 milliárd dollár volt az orosz jegybank tartaléka, de hoztak új szabályokat is, amelyek megtiltották, hogy külföldi gazdasági szereplők értékesítsék az orosz vállalatokban lévő részvényeiket vagy akár államkötvényeiket, de azt is, hogy a lakosság devizára váltsa át a rubeljét vagy hozzáférjen devizában parkoltatott tartalékaihoz.
Döntöttek arról is, hogy az orosz vállalatoknak exportbevételeik 80 százalékát rubelre kell váltaniuk, illetve a háború során hoztak olyan intézkedést is, hogy az olajszállítmányokért rubelben kérik a pénzt. Pontosabban a vevők hozzanak létre egy számlát a Gazprombanknál, amely átváltja a beérkező devizát rubelre és úgy számolja el. Mindezzel az oroszok elérték, hogy miközben rubeleladók nincsen a piacon, van egy folyamatos rubelkereslet. Márpedig, ha valami iránt van kereslet, akkor az erősödik, ami meg is magyarázza, miért is a rubel az idei év legjobban teljesítő devizája.
A Világbank augusztus végén, orosz gazdasággal foglalkozó jelentésében arra is felhívja a figyelmet, hogy az elszálló energiaárak miatti bevételnövekedés – és persze az elszálló árak – miatt Vlagyimir Putyin azt is megtehette, hogy 10 százalékkal növelje a nyugdíjakat és a minimálbért, míg a kifejezetten nagy foglalkoztató Sberbank és a Gazprom is növelte a dolgozók fizetését. A foglalkoztatottságra sem lehet panasz, a 3,9 százalékos munkanélküliség 1992 óta a legalacsonyabb.
A politika és a hatékonyság
Az Economist szerint, ha szankciókról beszélünk, akkor nem árt több részre bontani azokat. Vannak például, amelyek nagyon jól hangzanak, de igazi hasznuk nem sok van. Ilyen például az, amit az orosz oligarchák ellen hoztak: eddig közel 1500 üzletember került fel nyugati szankciós listára, ők azok, akik nem tudnak nyugati országokba utazni, róluk olvasunk, amikor jachtlefoglalásokról ír a sajtó, de említhetnénk Roman Abramovicsot is, aki kénytelen volt eladni kedvenc játékszerét, a Chelsea futballklubot.
Ráadásul a lap szerint a Nyugat által célzott személyek többsége kicsúszik a rá kivetett hálóból: Anders Aslund, az orosz és az ukrán kormány egykori tanácsadója úgy számol, hogy a papíron zárolt 400 milliárd dollárnyi offshore vagyonból eddig mindössze 50 milliárd dollárt fagyasztottak be. Az oligarchákat sem ejtették a fejük tetejére, vagyonuk tetemes részét a Kajmán-szigeteken és más hasonló offshore-paradicsomokban hozták létre, úgy, hogy sok esetben akár 30 cégen át ívelőt céghálót sem voltak restek felépíteni. És ugye azért Abramovics is kapott mintegy 5 milliárd eurót a Chelsea-ért.
Az Economist szerint az is nehezíti a szankciók érvényesítését, hogy a vagyontárgyak lefoglalását a svájci vagyonkezelőktől a Saint Tropez-i kikötők hatóságáig olyan magánkezelőkre bízzák, amelyeknek - a hatóságokkal ellentétben - gyakran nemcsak eszközeik, de hajlandóságuk sincs arra, hogy a megfelelő mélységig megvizsgálják az egyes ügyeket. És bár a nagyobb bankok nem hajtják végre azokat az utalásokat, amelyeket orosz cégek kérnek tőlük, a kisebb fintech- és kriptocégek nem ennyire finnyásak, náluk továbbra is tudnak üzletelni az oroszok. Az ilyen típusú szankciók hatékonyságát jól mutatja az is, hogy az USA nemrég megrótta Svájcot és az Egyesült Arab Emírségeket, mondván nem tesznek eleget a szankciókat megszegők leleplezése érdekében.
De akkor tényleg nem érnek semmit a szankciók?
Ez azért nem így van. Az Európa Bizottság nemrég például a Facebook-oldalán konkrét számokkal üzent azoknak, akik szerint nem hatnak az uniós szankciók.
Eszerint az orosz gazdaság idén 11,2 százalékkal fog visszaesni, 8,5 százalékkal esik a lakossági fogyasztás, illetve az ország elvesztette az GDP 40 százalékát előállító vállalatokat. Kiemelték azt is, hogy az orosz bankszektor 75 százalékát már érintik a szankciók és a jegybank tartalékainak felét sikerült már elérhetetlenné tenni az oroszok számára, illetve azt is, hogy az IT-felszereléseknél mintegy harmadával csökkent az import és az export.
Ez utóbbit, bár lehet, hogy elsőre nem tűnik annyira fontosnak, nem hiába emelte ki az EU: ezáltal Oroszország ugyanis nem jut hozzá se technológiákhoz, se alkatrészekhez, amelyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy piacképes árukat tudjon az ország előállítani. Hogy egy egészen kézenfekvő példát mondjunk: amikor Putyin bejelentette a mozgósításokat, fiatalok ezrei indultak repülővel külföldre. Nos, ők örülhetnek, hogy most még el tudtak indulni, ugyanis a légiipar a szankciók által egyik legjobban érintett szektor, hiszen alkatrészek hiányában a repülőgépek szervizelésének elmaradása rövid időn belül látható hatásokkal jár.
Alkatrészek nélkül az autóipar sem tud működni, az ország legnagyobb gyártója, az Avtovaz is csökkentette a termelést, sőt több dolgozójának az „önkéntes elbocsátást” is felkínálta lehetőségként. És persze ne feledjük, hogy a több száz Oroszországot elhagyó nyugati vállalat között ott vannak az autóipar jeles képviselői is, így az orosz autógyártás 89 százalékkal esett vissza az egy évvel korábbihoz képest. De amit gyártanak, abban sincs köszönet: az orosz állam azért, hogy ne álljon teljesen a földbe az iparág, engedélyezte a légzsák és blokkolásgátló nélküli autók gyártását.
A fejlesztéseket az is nehezíti, hogy az Oroszországba irányuló globális chipexport 90 százalékkal csökkent a tavalyi évhez képest, ami miatt nemcsak az orosz 5G-hálózat kiépítése állt le is, de akadozik az új bankkártyák gyártása is. Ez a kettő persze kiugró statisztika, de az orosz ipar egésze előtt nehézségek tornyosulnak. A moszkvai metró egyik német beszállítója például úgy számol, hogy ha leállna a szervizeléssel, a hálózat egy hónapon belül megszakadna, három hónap múlva pedig megbénulna.
És bár Kína segíthetne is akár Putyinnak, az ázsiai óriás sokkal inkább függ a Nyugattól annál, minthogy azt az olcsó olajért megérné kockáztatni. Ezt amúgy kiválóan példáz az, hogy még az amerikai szankcióktól rendkívüli módon sújtott Huawei is visszafogta kapcsolatait Oroszországgal.
Ezek pedig mind olyan hatások, amelyek egyből nem jelennek meg a mindennapi életben, de hosszú távon teljesen aláássák az orosz gazdaság versenyképességét, és elkerülhetetlenül lefelé tartó spirálba taszítják. Mindez akkor is így van, ha igaz az a sokszor hangoztatott tény, hogy az orosz gazdaság az átlagnál kevésbé volt beágyazódva a globális gazdaságba. Ahogyan arra az Economist elemzése is felhívja a figyelmet, még a legsikeresebb szankcióknak, mint amelyekkel Líbiát kényszerítették arra, hogy lemondjon a nukleáris fegyverek fejlesztéséről, évek kellettek, mire elérték a hatásukat. De elérték.
Hasonlóan hosszú távú terv a leválás az orosz olajról: a háború előtt az Erópai Unió 2,9 millió hordó olajat vásárolt az oroszoktól, ez júliusra 2,4 millióra esett, a különbözetet India és Kína nagyrészt megvásárolja. Hogy a Kreml rávegye őket, hogy a hagyományos partnerek helyett tőlük vásároljanak, jelentős árengedményt adott, ám a drágulás miatt az ár így is magasabb, mint a háború kitörése előtt. És hogy miért csak ennyit esett? Már május eleji uniós terv is úgy szólt, hogy fél éven belül kell teljesen be szüntetni az orosz olaj vásárlását, a hónap végére összejövő megállapodásba többek közt a magyar tiltakozás miatt már bekerült az is, hogy a csővezetéken szállított nyersolajra nem terjed ki a tilalom, ám az év végére így 90 százalékkal fogják csökkenteni az Oroszországból az Európai Unióba irányuló olajkereskedelmet.
A gáznál egyelőre nincsenek szankciók, ám a Gazprom jelentése szerint így is harmadával kevesebb gázt szállítanak Európába, kitermelésük pedig 15 százalékkal csökkent január-augusztusban az egy évvel korábbihoz képest.
Oroszország energiabevételei a szép nyári számok után augusztusra lassan, de csökkennek: az olaj- és gázbevételek az orosz pénzügyminisztérium szeptember közepi adatai szerint úgy estek 18 százalékkal az év első nyolc hónapjában, hogy közben mindkét termék ára megugrott, ami azt is mutatja, hogy az oroszok már most sem tudnak minden kieső terméket eladni külföldön. Az orosz pénzügyminisztérium adatai szerint az energián túli bevételek sem alakultak jól, azok ugyanis 37 százalékkal zuhantak.
Ha az EU végrehajtja a tervét és tényleg sikerül leválnia az orosz olajról, azt a mennyiséget már sokkal nehezebb lesz máshova eladni. És a szankciók okozta nehézségek itt is megjelennek: az olajszállítási piacot uraló uniós és brit biztosítók nem szolgálhatják ki az orosz rakományt szállító tartályhajókat. Ez pedig komoly gondot jelenthet, hiszen sok kikötő és fontos szállítási útvonalon fekvő csatorna nem engedheti át a hajókat, ha azok nem fedezik az olajszennyezés kockázatát. Ezek és amiatt, mert a nyugati technológia nem áll rendelkezésre, könnyen elképzelhető, hogy Oroszországnak az év végéig legalább 1,1 millió hordóval csökkentenie kell az olajtermelését, ahogy a gáztermelést sem tudják bővíteni, sőt mivel csak az olajat lehet hajót szállítani, a gázexport keletre irányításához teljesen új vezetékek kellenének. Ez pedig nemcsak rendkívül drága, de időigényes beruházást igényel.
A nagy kérdés, hogy az EU mennyire képes beleállni ebbe. Egyes árukereskedők ugyanis úgy vélik, hogy a hideg téli meghátrálásra kényszerítheti Európát, de ha nem is, ilyen árendegedmények mellett mindig lesznek vevők az orosz olajra. Itt jönne be az unió új terve, hogy ársapkát szabjanak az olaj árára, ám egyelőre – minő meglepetés, a magyar kormány tiltakozása miatt is – kétséges, hogy mikorra valósulhat meg.
Visszatérve az előbb említett Economist-elemzésre, az az orosz bankok ellen hozott intézkedéseket – pl. kizárás a 11 ezer bank által használt SWIFT-rendszerből, a dollárutalások letiltása, bankkötvények vásárlásának tilalma - például kifejezetten hatásosnak mondja, példaként említve Indiát, amely ugyan az orosz olaj egyik fő vásárlója lett az orosz támadás óta, de még mindig küzd azzal a problémával, hogyan tudná a számlát rúpiában kifizetni.
Az orosz jegybank tartalékainak befagyasztása, illetve a rubel védelme érdekében az orosz jegybank a támadás megindításakor 9,5-ről 20 százalékra emelte az alapkamatot, amivel jelentősen csökkentette a hitelfelvételi lehetőségeket, és visszafogta nemcsak a lakosság, hanem a céges költéseket is. Bár azóta 7,5 százalékra lecsökkentették az alapkamatot, vélhetően ez sem lesz elég az infláció megállításához.
És itt térjük át a hétköznapi életre: Oroszországban az EU prognózisa szerint jelenleg 22 százalékos a fogyasztói árak inflációja – igaz, az orosz jegybank ennél lényegesen alacsonyabbat, 11-13 százalékot mond –, ráadásul leginkább az alapvető élelmiszerek ára nő, de az olyan termékek ára is elszállt, amik nélkülözhetetlenek a mindennapi élethez. Összességében a szakértők becslései szerint a lakosság által leginkább fogyasztott cikkek ára 30 százalékkal nőtt. Ne feledjük azt sem, hogy nagy nyugati céges kivonulás miatt az oroszok már biztosan nem vesznek bútort az IKEA-ban, nem vesznek ruhát a H&M-ben, nem kapnak kapszulát a Nespresso kávéfőzőhöz, nem ehetnek a McDonald’s-ban – hogy csak néhány példát említsünk. Igaz, meki helyett van "Vkuszno i Tocska" azaz, "Finom és pont" és bár néha nincs sült krumpli, néha penészes a hús, azért mégiscsak lehet hamburgert kapni. És hát a Coca-Cola se ugyanaz már, ugye:
Persze lehet mondani, hogy ki akarna kólát inni, ki akarna gyorskaját enni, esetleg fast fashion-láncban ruhát venni, de azért nem nehéz belátni, hogyha egy piacról a szolgáltatók nagy része kivonul, akkor a helyettük hirtelen beugró cégek termékei nem feltétlenül hozzák ugyanazt a minőséget – amiért ráadásul sok esetben több pénzt kérnek. A helyzetet az sem segíti, hogy a VTsIOM állami közvélemény-kutató cég felmérése szerint február közepén az oroszok 64 százalékának nem volt semmilyen megtakarítása, ez a szám pedig aligha csökkent azóta. Ezen nem segít, hogy az orosz statisztikai hivatal szerint a reálbérek csak májusban 6,1 százalékkal csökkentek éves szinten az előző havi 7,2 százalékos csökkenés után.
Innentől pedig mindenkinek a saját belátására bízzuk, hogy kinek fájnak jobban a szankciók: az Európai Uniónak vagy Oroszországnak.
