Tényleg bajuk lesz a gyerekeknek attól, hogy művészi aktokat mutatnak nekik?
Az állásával volt kénytelen fizetni egy floridai iskolaigazgató, aki művészettörténet-órán reneszánsz remekművekről, így a Dávid-szoborról is mutatott képet hatodikos diákjainak. Ezen több szülő pornográfiát kiáltva felháborodott, azt állítva, hogy a gyerekeket felzaklatták a látottak. A világsajtóban is nagy visszhangot kiváltó eset Firenzében sem maradt válasz nélkül: itt, a Galleria dell'Accademián őrzik Michelangelo világhírű alkotását. A város polgármestere, Dario Nardella bejelentette, hogy kitüntetné Hope Carrasquilla exigazgatót, a múzeum vezetője, Cecile Hollberg pedig megütközésének adott hangot – szerinte a Dávid-szobor pornográfként való azonosítása egyet jelent a Biblia, a nyugati kultúra és a reneszánsz művészet meg nem értésével.
Barney Bishop, az érintett iskola igazgatótanácsának elnöke egyértelművé tette, hogy nézetük szerint a szülőknek mindig igazuk van, az ő jogaik a legfontosabbak, amelyeket meg is kell védeni. A szülők pedig most előzetes szavazást akarnak tartani minden olyan leckéről, amely „rosszul érintheti” a gyerekeiket. Ezt a hozzáállást egyébként sokan azzal az egyre elterjedtebb tendenciával azonosítják, ami az oktatás konzervatív reformjára irányul, és amit Florida republikánus kormányzója, Ron DeSantis is támogat. Az államban ennek jegyében többek között az olvasmányok felülvizsgálatát, a nemi identitás és az etnikai hovatartozás iskolai megvitatásának korlátozását is bevezették már.
De tényleg tehet-e rosszat a gyerekeknek, ha meglátnak egy meztelen szobrot? Mi választja el a pornográfiát a művészettől?
A meztelen ábrázolás közel sem a reneszánsz sajátja volt, közvetlen előzményként középkori faragványokon is megjelent, habár alanyai kezdetben kizárólag Ádám és Éva, esetleg Noé voltak – mondja Tatai Erzsébet, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont művészettörténésze. A ruhátlan alakok visszatérő megjelenését ugyanakkor valóban a humanizmus, a reneszánsz időszaka hozta magával; Dávid-ábrázolás, ha volt is korábban, biztosan nem volt meztelen. Ekkoriban az ember testfelépítése, anatómiája, az egész lénye érdekelte leginkább a művészeket; közülük elsőként Leonardo da Vinci volt az, aki még boncolást is végzett (persze ő is csak titokban, annyira tiltotta az egyház).
Bizonyos szempontból Michelangelo Sixtus-kápolnabeli Utolsó ítélete is tekinthető egyetlen óriási meztelentest-felvonulásnak (bár nem így szoktunk gondolni rá).
A Dávid-szobor alkotója még megérte, hogy egy bíborosi testület döntése nyomán ruhákat festettek a freskó pucér szereplőire – ez bizonyítja, hogy már e művek keletkezésének idején is előfordult meztelenségellenes kirohanás, de azért a művészet története mégsem ebbe az irányba haladt. Ellenkezőleg: az aktok felbukkanása elkezdett bevetté válni.
Jó pár korszakkal később, az 1800-as évek második felében Manet Olympia-képe azért ugyancsak botrányt kavart, de már nem a meztelenségével, hanem mert a modell merészen visszanézett, nem pedig szemlesütve várta, hogy a férfitekintetek legelésszenek rajta.
A női test meztelensége jóval elfogadottabb volt, férfiakat ritkábban ábrázolták így; ennek logikusan az volt az oka, hogy a művészek túlnyomó része évszázadokig férfi volt, az ő tekintetüket pedig főleg a meztelen női test vonzotta.
A művészet sokáig a felső tízezer ügye volt, és így a meztelen alakok többsége sem a városházán, hanem a Mediciek és barátaik palotáiban voltak kiállítva (éppenséggel a Dávid-szobor kezdettől fogva köztéren állt). A manapság is zajló demokratizálódása a 18-19. század folyamán indult, aminek köszönhetően egyre szélesebb rétegekhez ért el, és része lett az oktatásnak is. Ha itt a reneszánsz kerül sorra, a Dávid-szobor szinte kihagyhatatlan, persze, hogy vetíti a tanár – jegyzi meg a szakértő, ugyanakkor gyorsan hozzá is teszi: Magyarországon is hallott olyan esetről, hogy egy egyházi iskolában, az igazgató döntése nyomán el kellett takarni a meztelen alakokat a diákok elől művészettörténet-órán.
Tatai Erzsébet szerint valóban nem könnyű kérdés, hol húzzuk meg a határt, ami a meztelen testek ábrázolását és a pornográfiát elválasztja.
Leginkább a néző tekintetén múlik, illetve azon, hogy egy csupasz testre pornográf céllal tekint-e. A meztelenség felmutatása önmagában nem nevezhető pornográfnak
– mondja, hozzátéve, hogy még az erotikus töltetű Zsuzsanna- vagy Éva-ábrázolások sem sorolhatók ebbe a kategóriába. Nem utolsósorban azt is figyelembe kell venni, hogy ezek a művek egy másik kor vizuális kultúrájának lenyomatai; a szakértő úgy véli, a Dávid-szobor és a reneszánsz alkotások felé irányuló agresszió fakadhat egyszerűen az ismeretek hiányából is.
Kárpáti Andrea művészetpedagógiai kutatónak, a Budapesti Corvinus Egyetem professzorának szintén a Sixtus-kápolna mennyezetfreskója jut eszébe a téma kapcsán. Ő hozzáteszi, hogy Michelangelo művének cenzúrázója, a „gatyafestőnek” csúfolt Daniele da Volterra, aki VI. Pál pápa megbízásából fedte be a meztelen testek egy részét, igazán maradandót alkotott, ugyanis a restaurátorok később nem tudták eltávolítani ténykedésének összes nyomát. A szakértő által vont párhuzam szerint a Dávid-szobor körüli felháborodáshoz hasonló ügyek a gyerekek lelkében okoznak nem mindig helyrehozható károkat.
Nem attól lesz bajuk, ha egy művészi módon megformált meztelen testet látnak, hanem a reflexiótól, ami a művészetet, a magaskultúrát pornográfiával vádolja. Az a káros, hogy hallják, hogy ezekről így is lehet beszélni
– mondja Kárpáti Andrea. A gyerekek számára a szülők ítéletei mérvadók, kiváltképp kiskorban, de később is van egyfajta irányjelző szerepük a még nem ismert, nem tapasztalt kultúra elsajátításában. Minden, ami a művészethez negatív tartalmat kapcsol, elértékteleníti a remekműveket, ez pedig káros – egy jó tanár persze kiigazíthatja ezeket az információkat.
Nem a szobor bemutatása volt a probléma az iskolában (hiszen a tantervekben központi helyet kapnak a klasszikus európai kultúra értékei), hanem a gyerekek életkora, amikor szembesültek vele – érvelt Barney Bishop iskolatanács-elnök egy művészeti magazin megkeresésére. Kárpáti Andrea szerint azonban ez egy elég életszerűtlen indok, mivel minden gyerek lát meztelenséget már a legkorábbi életszakaszban is. Ugyancsak érdemes belegondolni abba, hogy milyen csekély a különbség egy meztelen és egy tangával vagy string bikinivel fedett női test között. Valószínűleg a floridai iskolások is találkoztak már ruha nélküli szoborral, ha jártak valaha a szüleikkel olyan nyilvános területen, ahol volt például egy szökőkút, rajta nimfákkal, akik köztudomásúlag nincsenek túlöltözve.
Nem állíthatunk minden meztelen testet bemutató műalkotás elé őrt, és nem is kell
– hangsúlyozza a szakértő. Óvodások is járnak világszerte múzeumba, és lehet, hogy aktot célzottan nem mutatnak nekik, de nehezen akadályozható meg, hogy körülnézzenek. A termekben, folyosókon ugyanis biztosan látnak majd ruhátlan alakokat.
A most fellángolt prüdéria nem egyedi eset, és bár 2023-at írunk, időről időre hallani hasonlókról. Legutóbb például egy utahi iskolában merült fel az egyik szülő részéről, hogy a Bibliát pornográfia miatt ki kellene tiltani az intézményből. A felvetés alapja egy tavaly hozott törvény, ami szerint pornográf vagy „nem ízléses” elemet tartalmazó anyag eltávolítható az iskolákból. LMBTQ-ügyben is zajlanak tiltások, kampányok, és nem csak Amerika-szerte. Kárpáti Andrea szerint most egyfajta konzervatív hullám söpör végig a világon, a történelemben nem először. „Indokolt, hogy szülőként és szakemberként kellő higgadtsággal fogadjuk ezeket az irányzatokat, és ügyeljünk rá, nehogy eluralkodjanak” – véli. A magyar iskolákban szerinte egyébként elképzelhetetlen lenne, hogy a tananyagot szülői nyomásra alakítsák át, már csak azért is, mert – bár működnek a szülői munkaközösségek – a nemzeti alaptanterv és a tankönyvlista központilag szabályozott.
„Azt hiszem, a floridai eset megítélésekor nem lehet mást képviselni, mint a művészet védelmét”, összegzi a szakértő. „Időbe telik, amíg a művészet elválik a nem-művészettől, a kevésbé kvalitásos képi alkotásoktól. Vannak azonban vitathatatlan értékek, amelyekkel meg kell ismertetnünk tanítványainkat, hogy nyitott, érzékeny művészetbefogadókká, és remélhetőleg kevésbé prűd szülőkké váljanak.”
