Távozik a Budapest Airport vezérigazgatója
Augusztustól új vezérigazgató irányítja majd a Budapest Airportot, a vállalat éléről ugyanis július végén távozik Chris Dinsdale. A szakember a jövőben a Calgary Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Calgary Airport Authority elnök-vezérigazgatói posztját tölti majd be Kanadában.
A Budapest Airport közleménye szerint Chris Dinsdale 2015 óta pénzügyi igazgatóként, később emellett vezérigazgató-helyettesként, 2021 óta pedig vezérigazgatóként dolgozott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető vállalatnál. Nagy szerepet játszott abban, hogy a repülőtér többször is elnyerte a Skytrax „Kelet-Európa legjobb repülőtere” elismerést, valamint a Repülőterek Nemzetközi Tanácsa (ACI) által épp hétfőn bejelentett „Európa legjobb repülőtere” díjat. A munkája nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy a repülőtér a magyar turizmus zászlóshajójává és Magyarország méltó kapujává fejlődött.
A vállalat jelezte: a tulajdonosok hamarosan tájékoztatást adnak az új vezérigazgató személyéről.
Az állam évek óta meg akarja szerezni a ferihegyi repülőteret, ám korábban a gazdasági helyzetre hivatkozva jegelték az ügyet. Február közepi évértékelő beszédében azonban Orbán Viktor miniszterelnök a Reptér című számot idézve utalt rá, korábban pedig Gulyás Gergely említette meg az egyik kormányinfón, így várhatóan újra napirendre kerül a megvásárlásának kérdése.