20° Budapest
2025 június 18., szerda
image

Szlovákia is küld MiG-29-es vadászgépeket Ukrajnának

A szlovák kormány jóváhagyta Mig-29-es vadászgépek küldését Ukrajnába – közölte pénteken Eduard Heger miniszterelnök, fokozva ezzel a Kijevnek nyújtott katonai segítséget. A 11 MiG-29-es repülőgépből álló flottát tavaly nyáron nyugdíjazták, és a legtöbbjük nincs üzemképes állapotban – írja a Guardian a Reuters közlésére hivatkozva.

A döntést jóváhagyta Zuzana Čaputová államfő és Boris Kollár házelnök is – derül ki a Dennikn/Napunk írásából. A gépeket a kormányfő szerint Ukrajna légterének védelmére fogják használni, és nem támadó hadműveletekre. A repülők mellett Szlovákia egy KUB légvédelmi rendszert is ad az ukránoknak.

A döntést követően az ellenzéket vezető Robert Fico egyből azzal vádolta a kormányt, hogy ezzel Szlovákia belép a háborúba, ezt azonban Heger visszautasította. A vadászgépek átadását a lengyelek hasonló akciójával tervezik összehangolni.

Jaroslav Nad védelmi miniszter közölte, hogy a gépek egyelőre Szlovákiában vannak, és az átadásuk hetekbe is telhet.

Sokakat meglepett Andrzej Duda lengyel államfő korábbi bejelentése, miszerint országa kész vadászgépeket küldeni Ukrajnának. A német védelmi miniszter ennek hangot is adott, míg a Fehér Ház egyszerre barátságosan és tartózkodóan reagált a döntésre. Vagyis üdvözölte a lengyelek döntését, de megerősítette, hogy Washington nézetei nem változtak a kérdésben.

Korábban már Ben Wallace brit védelmi miniszter is megszólalt az ügyben, vélhetőleg az ő bejelentésének is köze lehet a lengyelek döntéséhez, Wallace ugyanis előbb elzárkózott attól, hogy modern brit vadászokat küldjön Ukrajnába, ugyanakkor közölte azt is, hogy amely országok a maguk szovjet vadászait Ukrajnának adják, azoknak a légvédelmét az Egyesült Királyság légiereje segít ellátni.