24° Budapest
2025 augusztus 20., szerda
image

Szijjártó egykori futsalos csapattársa és kabinetfőnökének cége százmilliókat kapott a külügytől

Az EUTEK Építő Kft. 280 millió forint értékű, vissza nem térítendő állami forráshoz jutott Szijjártó minisztériumának egyik háttérintézményétől két évvel ezelőtt – írja a Direkt36.  Az a cég Benkő Szilárdé, akiről többek között azt érdemes tudni, hogy a

Visszatérve az EUTEK Kft.-nek 2020-ban nyújtott, közel 280 milliós, vissza nem térítendő támogatásra, az oknyomozó portál azt írja: a pénz a Szijjártó Péter minisztériuma alá tartozó Nemzeti Befektetési Ügynökségnek a Külügyminisztérium rendeletére létrehozott, Versenyképesség Növelő Támogatási Program nevű alapjából származott. Ebből az alapból olyan vállalkozások pályázhattak forrásra, amelyeknek gazdasági nehézséget okozott a járványhelyzet, de készek voltak vállalni, hogy munkavállalóik megtartása mellett új beruházást valósítanak meg.

Az EUTEK 280 millió forintnyi állami támogatásért cserébe összesen 4 munkahely megtartását és 560 millió forint összegű beruházást vállalt.

Szijjártó korábbi kabinetfőnökének cége az elnyerhető támogatásnak közel a maximumát kapta meg. A többi nyertes pályázó között volt olyan cég, amely hasonló összegű támogatásért 286 munkahely megtartását vállalta, de a többiek is jellemzően az EUTEK vállalásának többszörösével pályáztak.

Az EUTEK bevételei a koronavírus időszakában nem estek vissza. 2021-ben 490 millió forint volt a nyereségük, ezután 750 millió forint osztalék kifizetéséről határozott a cégvezetés, aminek nagyjából a fele kerülhetett tulajdonrész alapján Benkő Szilárdhoz. Szijjártó egykori futsalos csapatársa 2022 legeleje óta kizárólagos tulajdonosa a cégnek.

Az ügyben a Direkt36 kérdésekkel kereste Benkő Szilárdot és a külügyet is. Előbbitől nem kapott válaszokat, a Külgazdasági és Külügyminisztérium pedig csak a versenyképesség-növelő Támogatási Program általános értelemben vett sikereiről írt, a Benkő Szilárdra vonatkozó konkrét kérdése nem reagáltak.

A Direkt36 Telexen olvasható cikkéből ezen túl az is kiderüt, hogy rögtön a külügytől való távozása után, áron alul kerülthetett Benkő két Rákóczi úti, önkormányzati ingatlan. Az összesen mintegy 300 négyzetméternyi ingatlanokért 38,3 millió forintért lett egy olyan cégé, amelynek tulajdonosa Benkőné Sárvári Zsuzsanna ekkoriban ugyanabban a fertődi ingatlanban lakott, mint Benkő Szilárd.