Budapest
2025 szeptember 14., vasárnap
image

Szijjártó a földrengésről: Amiben tudunk, segítünk a török barátainknak

Több százan vesztették életüket, több ezren sérültek meg és hatalmas az anyagi kár is – mondta a külgazdasági és külügyminiszter a Törökországot hétfő hajnalban megrázó földrengések sorozatáról a közösségi oldalán.

Szijjártó Péter kijelentette: Törökország Magyarország barátja, ezért „természetes, hogy segítünk, amiben tudunk”. Magyarország egy 50 fős, „kutatásban és mentésben komoly tapasztalatoka szerzett” egységet ajánlott fel, amely máris indulásra kész.

A külügy most arra vár, hogy a török partner jelezze, elfogadják-e a segítséget, és ha igen, akkor hol állhatnak munkába a magyar mentők.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a hétfő délelőtti adatok szerint ötszáznál is többen meghaltak és több ezren sérültek meg a Törökországot és Szíriát sújtó, 7,8-as erősségű földrengés miatt. A földmozgás következtében, amelynek epicentruma Gaziantep közelében volt, számos épület összedőlt. A romok alatt jelenleg is kutatnak a túlélők után.

Megkérdeztük a Külgazdasági és Külügyminisztériumot, hogy vannak-e a rengésnek magyar sérültjei vagy áldozatai. Amint válaszolnak, beszámolunk róla.