19° Budapest
2025 augusztus 22., péntek
image

Szélvihar söpör át az országon, másodfokú figyelmeztetést adtak ki

Szinte az egész országra figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat az erős szél miatt, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye az egyetlen kivétel, amely megússza a szélvihart. Budapesten és tíz megyében másodfokú figyelmeztetés van érvényben.

Az előrejelzés szerint a legerősebb lökések jellemzően 70-90 km/h körüliek lehetnek. Kora reggel a Kisalföldön, Sopron környékén, majd a Dunántúli-középhegységben, Balatonnál, Dunazug-hegyvidéken, illetve a Börzsöny, Mátra magasabban fekvő részein a déli órákig helyenként 90-100 km/h-t meghaladó lökésekre is számítani lehet. Este majd csillapodik a szél, a mostani előrejelzés szerint vasárnap már nem lesz veszélyesen erős.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 12 fok között valószínű, a délnyugati határnál ennél kissé melegebb is lehet.

Az Útinform honlapján azt írták: ahol erős a szél, ott előfordulhatnak leszakadt faágak, kidőlt fák, és amíg ezeket elvátolítják, arra az időre időszakos forgalomkorlátozásokat is bevezethetnek.

A magyar-szlovák határ és Pozsony között a szlovák autópálya szakaszon a viharos erejű szél, hatalmas porvihart kavart. A lecsökkent látótávolság miatt korlátozzák a forgalmat. Mind a két irányban hosszabb menetidőre, torlódásra készüljenek. 

A 82-es főúton, Zirc térségében a 19-es km-nél egy elektromos vezeték megrongálódott az erős szélben és belóg az út fölé. A közlekedés félpályán, rendőri irányítás mellett halad.

A MÁV arról adott hírt, hogy délben a Budapest-Miskolc vonalon Vámosgyörk és Gyöngyös között fakidőlés miatt leállt a vasúti forgalom, azóta már újraindult. Hatvan és Hort-Csány között viszont még mindig csak egy vágányon közlekedhetnek a vonatok, ezért 10-30 perces késések vannak.

Szintén újraindult már a forgalom a Vác-Balassagyarmat vonalon, ahogy Nagyoroszi és Drégelypalánk között kellett elszállítani egy sínre dőlt fát. A menetrend késő délutánra állhat helyre.