• 2022 szeptember 07.

Süli János távozása kiválóan illusztrálja, mi a baj a paksi bővítéssel

„Lemondására tekintettel” megszűnt Süli János államtitkár megbízatása – derült ki a Magyar Közlönyben megjelent köztársasági elnöki határozatból. A paksi bővítésért az előző kormányban még tárca nélküli miniszterként felelős politikus távozását főnöke, a közösségi médiában amúgy hiperaktív Szijjártó Péter egy szóval sem kommentálta, a külgazdasági miniszter szokásához híven rövid, saját kalandjait bemutató útivideót osztott meg Buenos Airesből, beszámolt a tenerifei tankolásról, továbbá lecserélte a profilképét egy olyanra, amin az előzőnél határozottabb, szigorúbb arcot mutat.

Süli János távozása nem volt teljesen váratlan, Szijjártó Péter több ízben nyilvánosan hangot adott elégedetlenségének a paksi bővítés állásával kapcsolatban, mióta az új kormányban az ő portfóliójába került a projekt. Miután a kormányba építésügyi miniszterként visszatérő Lázár János deklaráltan nem tartott rá igényt (mármint a paksi projektre, nem Szijjártó Péterre). Lázár János egyébként maga is kritizálta a paksi bővítést, a fideszes Tranzit Fesztiválon a kormányzás egyik kudarcaként jellemezte: szerinte ősbűn, hogy a Paks II. jövőre még nem termel áramot, a szerződés 8 évvel ezelőtti aláírása óta napi szinten kellett volna kontrollálni a projektet, hogy ne csúszhasson meg ennyire. Lázár János bírja az önkritika erényét – a paksi bővítés évekig az ő miniszteri portfóliójához tartozott, amikor a Miniszterelnökséget vezette.

Nem a két miniszter kritikája miatt mondtam le, ez a kritika engem nem viselt meg

– nyilatkozta telefonon az ATV Híradójának Süli János. Arról viszont nem akart beszélni, hogy mi volt a valódi oka a távozásának. Annyit még elmondott, hogy 66 éves elmúlt, és paksi lakosként, illetve országgyűlési képviselőként van feladata bőven.

A projekt jelentős csúszásban van

Tény, a paksi bővítés jelentős csúszásban van, az eredeti elképzelés szerint az új blokkoknak a 2020-as évek első felében kellett volna üzembe állniuk, ehhez képest még csak most kapták meg a létesítési engedélyt (ráadásul csak feltételes módban – erre még visszatérünk) az Országos Atomenergia Hivataltól (OAH).

Az is tény, hogy a projektért felelős politikus 2017 óta Süli János volt. Süli egyrészt hosszú szakmai múlttal rendelkező nukleáris szakember, az építéstől kezdve a paksi atomerőműben dolgozott, 1986-tól osztályvezetőként, 2001-től főosztályvezetőként, 2004-től műszaki igazgatóként, 2009-ben vezérigazgatóvá nevezték ki.

Másrészt Süli politikus, 2014-től 2017-ig Paks polgármestere, 2018 óta országgyűlési képviselő a KDNP színeiben.

Azt se tudni, Aszódit miért rúgták ki

Némileg aggasztó, hogy Süli János már a második felelős politikai vezető, aki kibukik a paksi bővítésből. Aszódi Attila 2014-től kormánybiztosként, majd államtitkárként felelt a bővítésért, 2017-től a tárca nélküli miniszterré kinevezett Süli beosztottjaként. Aszódit 2019 elején rúgta ki Süli – igazából mind a mai napig nem tudni, hogy pontosan miért. A felek csak utalásokat tettek rá, mi állhatott a kettejük közt kialakult konfliktus mögött, amúgy jobbára pletykákból, háttérinformációkból lehet kiindulni.

Az biztos, hogy Aszódi Attila Sülinél egy generációval fiatalabb szakember, ráadásul fényes egyetemi és tudományos karriert befutott, komoly nemzetközi kitekintéssel és elismertséggel rendelkező mérnök-tanár. Akinek egyik „hibája” állítólag éppen az volt, hogy a Süli-féle generáció helyett a fiatalabb kutatókat, szakembereket igyekezett előtérbe hozni a hazai nukleáris szektorban. Ezt kirúgása után az Indexnek adott interjújában elismerte mint konfliktusforrást. Továbbá a paksi projektben (is) keményen képviselte a szakmai szempontokat. Az említett interjúban elismerte, hogy voltak szakmai vitái Sülivel, például arról, hogy a Duna alacsony vízállása indokolja-e a tervek felülvizsgálatát, vagy hogy kell-e erősebb kontrollt gyakorolni a bővítésért felelős projektcég, a Paks II. Zrt. fölött.

Olyan pletykákat is lehetett hallani, hogy Aszódi elmozdítását a magyar és az uniós nukleáris előírásoknak való megfeleléssel küszködő oroszok sürgették, de ezt soha nem erősítette meg senki.

Aszódi egyébként mind a mai napig egyike a két, felelős pozíciót valaha is betöltött vezetőnek, aki nyíltan kritizálni meri a paksi bővítést. (A másik az MVM volt vezére, a kormánypárti sajtóban alaposan megkaraktergyilkolt Mártha Imre.) Nem a szükségességét, Aszódi Attila a végsőkig elkötelezett a nukleáris energia mellett általában, és amellett, hogy annak kulcsszerepet kell játszania az ország energiamixében – ami azt illeti, nem egy, de még két erőművet építene Magyarországon. Az általa megfogalmazott kritikák a projekt szakmai részére vonatkoznak, illetve újabban, a háború kitörése óta az orosz kivitelező Roszatomra.

Még nem lenne késő engedni a társadalmi vitát

Mindenesetre már a második politikai-szakmai vezető esik ki a paksi bővítésből, ami önmagában nem feltétlenül lenne gond. Egyértelműen problémás azonban, hogy mindkettőjük távozása teljesen homályos körülmények közt történt – miközben az ország történetének egyik legnagyobb beruházásáról van szó, az egyik legfontosabb stratégiai létesítményéről, amely (nukleáris létesítmény révén) komoly kockázatokat hordoz, és nem mellesleg alsó hangon mintegy fél évszázadra meghatározza az ország energiamixét, a külfölddel szembeni energetikai kitettségét, stb.

A személyi változások arra egyértelműen utalnak, hogy a projekt politikai-szakmai vezetésében vannak viták és konfliktusok. Jó lenne, ha ezekről a közvélemény is értesülne, illetve lenne társadalmi vita a bővítésről.

Eddig ugyanis nem volt, se a bővítés puszta szükségességéről és tényéről, se a mikéntjéről. A kormány úgy tesz, mintha a bővítés jelen formájában sínen lenne, olyan sínen, amiről nem érdemes és nem is igazán lehet leszállni. Ez azonban nem igaz, ami azt illeti, épp most van egy olyan pont egyebek mellett a háború miatt, ahol át kellene gondolni az egészet. Illetve át lehetne gondolni, sőt pályát lehetne módosítani. A kormány elkötelezettségét fejezte ki a működő paksi blokkok élettartam-hosszabbítása mellett. Ez jó eséllyel egy tízéves hosszabbítás lesz, így az új blokkok felépítése már nem annyira sürgető, a hosszabbítással nyílik egy tízéves ablak a kapacitásfenntartás szempontjából.

Továbbá az erőműépítés voltaképpen nem kezdődött el, egyelőre csak az építkezés kiegészítő építményeit húzták föl, illetve a napokban kezdődtek el az alapozáshoz szükséges földmunkák. Ha Magyarország jelentősen módosítana a bővítés paraméterein (esetleg más kivitelezőt bízna meg, mint az orosz Roszatom), ez most még különösebb veszteségek nélkül megtehető. Azt persze nem tudni, milyen feltételekkel lehetne szerződést bontani a Roszatommal – a kormány nagy nehezen nyilvánosságra hozta a szerződést, ám csak részben, a módosítási, elállási feltételek pont nem ismertek.

Nem csak az aggasztó, hogy Aszódi után Süli is elvérzett a paksi bővítésben, hanem hogy a projekt gazdája innentől egyértelműen Szijjártó Péter, és nem világos, lesz-e mellette a legmagasabb szinten olyan szakember, aki a nukleáris szakmai kérdésekben jártas. Méghozzá olyan szakember, akire a miniszter esetleg hajlandó hallgatni.

Szijjártó Péter tagadhatatlanul rendkívül agilis, amennyiben képes még a kudarcot is sikerként eladni, de azért egy atomerőmű felépítésében ennél többre lesz szükség. Sőt, egy ilyen jelentőségű projektnél éppenséggel a transzparencia kellene, hogy elsődleges fontosságot élvezzen. Bővítésért felelős miniszterként Szijjártó Péter máris abszolvált egy jó nagy csúsztatást, a létesítési engedély OAH általi kiadását és az alapozási munkák elkezdését a projekt befejezése szempontjából hatalmas sikerként kommunikálta, miközben erről szó sincs.

A miniszter tagadhatatlanul otthonosan mozog Moszkvában, de éppenséggel erre pont nincs szükség, a kivitelezési és hitelszerződések megvannak – azt kellene elérni az oroszoknál, hogy a vállalásaikat időben és megfelelő minőségben teljesítsék. Erre a Roszatom eddig nem volt képes, a projekt csúszásának oka elsősorban az, hogy az orosz cég nem volt képes megfelelő minőségű, az uniós szabályoknak és szabványoknak eleget tevő tervdokumentációt letenni az asztalra. Vagyis az eddigi problémák főként szakmaiak voltak, ezeken aligha segít, hogy Szijjártó Péter kiválóan tud Szergej Lavrov orosz külügyminiszter oldalán mosolyogni.

Szijjártó eddigi legnagyobb orosz viszonylatú energetikai „sikere” az új, „kedvező árképzésű” hosszú távú gázszerződés nyélbe ütése. Amiről utóbb kiderült, hogy keretében Magyarország a piaci áron, sőt a Népszava kalkulációi szerint annál valamivel drágábban veszi a gázt. Igaz, a sikerkommunikációt a kormány e tény tükrében módosította: nem az ár a fontos, hanem hogy egyáltalán érkezik gáz Oroszországból.

Az OAH főigazgatója is ismeretlen okokból távozott

Érdemes megjegyezni, hogy nem csak a paksi bővítésből hullanak ki fontos vezetők homályos körülmények közt, ugyanez megtörtént a bővítés és a majdani üzemelés felügyeletéért felelős OAH-nál. Fichtinger Gyula, az OAH főigazgatója 2021. április 29-ével indoklás nélkül mondott le posztjáról. Azóta sem tudni, mi áll Fichtinger lemondása mögött. Még főigazgatóként annyit elismert, hogy a szervezetnél bevezetett létszámstop legalábbis erősen megnehezíti a paksi engedélykérelem elbírálását – ami az OAH történetének legnagyobb ilyen feladata.

A Direkt36 névtelenül nyilatkozó forrásai szerint Fichtingert politikai nyomás is érte a bővítésért felelős projektcég, a Paks II. Zrt., illetve Süli János bővítésért felelős tárca nélküli miniszter részéről. Állítólag Fichtinger végül azért mondott le, mert a kormány az OAH átalakítását tervezte, ami egyrészt a hivatal kormány alóli kivonásával, hatásköreinek bővítésével járt, másrészt a kilenc évre kinevezett főigazgató bebetonozásával. Fichtinger pedig úgy érezte, ez az atombiztos állás már nem rá vár.

Az átalakítás azóta valóban megtörtént, az OAH új vezetőjévé szeptember végén Kádár Andreát nevezte ki Orbán Viktor. Kádár korábban az innovációs minisztériumban helyettes államtitkárként az energiaügyekért és az energiapolitikáért volt felelős.

Van is létesítési engedély, meg nincs is

Az OAH szakmai munkáját egyelőre nem igazán érheti kritika. A létesítésiengedély-kérelem elbírálásának határideje épp Kádár kinevezésekor járt le, az OAH ekkor nem hozott döntést, hanem egy kiskaput kihasználva további hiánypótlásokat és egyetetéseket rendelt el.

A hivatal végül majd’ egy évvel később, 2022 augusztusában adta ki a létesítési engedélyt. Ám az OAH visszatartási pontot hozott létre: a Paks II. az alapozásnak saját kockázatára nekiláthat, de a betonacél szereléseken túl a reaktorblokkok építése csak akkor kezdődhet el, ha a vállalat frissíti és beadja az Előzetes Biztonsági Jelentést (EBJ) – ami voltaképpen az engedélykérelem oroszlánrésze. Az EBJ frissítésére azért van szükség, mert az erőmű részletes terveinek kidolgozása haladt azóta, hogy a Paks II. 2019 végén beadta az engedélykérelmet, ráadásul az engedélyezés során észrevételeket tett nemcsak maga az OAH, de az egyéb illetékes szakhatóságok, felkért szakértők, illetve a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség is. Mondhatni, az OAH további hiánypótlásokat és a dokumentáció átdolgozását várja el – amit a frissítés beadása után még szintén meg kell vizsgálnia. Hogy nem formalitásról van szó, azt jelzi, hogy a munka elvégzéséhez várhatóan 120 napra lesz szüksége. A Paks II. az eddigi egyeztetések során készített egy intézkedési tervet az EBJ frissítéséről, azt az OAH elfogadta.

Az OAH fontosnak tartotta kiemelni, hogy a létesítési engedély önmagában nem jogosítja fel a projektért felelős Paks II. Zrt.-t a tényleges létesítési munkák elkezdésére – kivéve lényegében a terep előkészítését –, ahhoz még ezres nagyságrendben kell lefolytatni további konkrét engedélyezési eljárásokat.

Magyarán bármit is mond Szijjártó Péter, szó sincs arról, hogy az új erőmű építése innentől sétagalopp lenne. Már az sem triviális, hogy az EBJ-t sikerül az OAH elvárásainak megfelelően módosítani. Hiszen a Roszatom csak kínkeservesen, többéves csúszással tudott olyan tervdokumentációt összehozni, amit az OAH legalább feltételesen el tudott fogadni. És nem arról van szó, hogy a magyar atomhivatal túl szigorú lenne, a Roszatom Finnországban ugyanígy járt ugyanezzel a típusú reaktorral.

A Roszatom rossz atom

Nagy különbség, hogy a Paks II. finnországi testvér-erőművének felépítéséért felelős konzorcium már bejelentette, hogy szerződést bont a Roszatommal. Épp a jelentős és egyre növekvő csúszásokra hivatkozva, másrészt a beruházás teljesítésének képtelenségére, továbbá arra, hogy az ukrajnai háború még rontott a kockázatokon.

A magyar kormányt a jelek szerint nem aggasztják a kockázatok, legalábbis egyelőre egyetlen illetékes politikus sem tett erre utaló nyilatkozatot, épp ellenkezőleg, ha így megy tovább, Szijjártó Péter kapavágásonként kiad egy győzelmi jelentést.

Pedig a kockázatok nagyon is valósak, az Európai Unió de facto gazdasági háborúban áll Oroszországgal (és nem mellesleg forró proxyháborúban, amennyiben az EU és tagországai pénzzel és fegyverekkel támogatják a másik harcoló felet, Ukrajnát). Ugyan a szankciók a nukleáris ipart (még) nem érintik közvetlenül, minimum kérdéses, hogy a Roszatom képes-e egyáltalán lebonyolítani egy erőmű-kivitelezést az unió területén. Ahhoz ugyanis berendezéseket, felszereléseket és több ezer embert kell mozgatni, alvállalkozói, beszállítói szerződéseket kell kötni, pénzügyi tranzakciókat kell végrehajtani.

Az erőműben jelentős nyugati technológia lenne (egyebek mellett olyan, mellékesnek aligha tekinthető apróságok, mint a turbinák, az irányítástechnika) – kérdés, hogy a létező és még jó eséllyel bővülő szankciók mellett a Roszatom hozzáférhetnek-e egyáltalán ezekhez, és ha igen, a nyugati vállalatok hajlandóak-e közös projektet bonyolítani a Roszatommal. Kérdés, hogy ha mondjuk a turbina-gépcsoport legyártására és leszállítására kiírt tenderen győztes GE Hungary-Alstom konzorcium kiszállna, akkor a Roszatom tudná-e pótolni.

Talán demagógia megjegyezni, de az orosz ipar nyugati import nélkül arra sem képes, hogy blokkolásgátlót szereljen a saját gyártású autókba. Ami legalábbis kérdéseket vet fel azzal kapcsolatban, hogy a Roszatom képes-e a szükséges minőségben elvégezni a rá bízott kivitelezést, különösen, ha az amúgy nyugati cégek által biztosítani tervezett technológiaelemeket is neki kellene prezentálni.

Továbbá amellett sem szabad szó nélkül elmenni, hogy nem csak az erőmű felépítéséről van szó, hanem a majdani üzemeltetésről – általában véve kevéssé tűnik racionális magatartásnak, ha egy ország egy ellenséges másik ország állami vállalatára bízza legfontosabb stratégiai objektumának felépítését.

És ami az üzemeltetést illeti, ahhoz normális esetben kivitelezői támogatás is tartozik, nem beszélve a fűtőanyag-ellátásról. Ha a Roszatom építi fel a Paks II.-t, akkor Magyarország fél évszázadra kiszolgáltatja magát az orosz nukleáris iparnak – vagy pedig jelentős pluszfeladatokat vesz a nyakába a függőség felszámolásával kapcsolatban.