Schilling Árpád a hallgató tanárokról: „Ők a legalkalmasabbak, hogy neveljék a gyerekeinket?”
A bátrak azok, akik a szívükre hallgatnak, polgárként viselkednek, kiállnak a maguk, kollégáik, diákjaik, a teljes magyar tanári közösség, a magyar oktatás és szellem jövőjének érdekében, és akiket a kormány csicskásai ezért kirúgnak az iskolákból! Minden támogatást és elismerést megérdemelnek. Fájdalmukban és haragjukban osztozni mindannyiunk kötelessége
– írta a Facebookon Schilling Árpád színházi rendező a tanártüntetések kapcsán. „Büszkék lehetünk az összes diákra (és mögöttük álló családtagokra és barátokra), akik személyes jelenlétükkel és kitartásukkal küzdenek az autoriter rezsim elnyomó, reakciós, a polgárokat megfélemlítő politikájával szemben. Érezhetően egyre többeknek esik le, hogy itt bizony se egyeztetés, se könyörület nem volt, és nem lesz” – teszi hozzá.
Schilling úgy véli, „száz éven belül ez már a harmadik alkalom, amikor a társadalmat a hatalom erőszakkal kettéosztja, és az egyiket a másik ellen uszítja”, és ennek haszonélvezői közé tartoznak azok a tanárok is, „akik szerint a közoktatás Belügyminisztérium alá rendelése érthető és hasznos lépés, és akik emiatt nem csak megalkuvók, de meglehetősen ostobák is”.
Szerinte a többi, a kormány politikájával egyet nem értő tanár között is vannak bátrak és sunnyogók, akik „megpróbálják ezt az egészet valahogy kibekkelni”, a bátor hősök viszont „lúzerekként kerülnek bemutatásra, így keltenek tragikus példájukkal még nagyobb félelmet és apátiát.
Ez a folyamat addig tart, amíg fel nem ébrednek azok, akik altatni próbálják magukat.
Hozzáteszi: „A csendes többség egyszerre retteg, és szégyelli magát. Ez a legrosszabb kombináció, ez okozza a rákot, és a többi súlyos betegséget, ez az önpusztító önfegyelmezés tesz százezreket rabszolgává. Mondanom sem kell, hogy az önmagát megerőszakoló előbb-utóbb mások ellenségévé válik, hiszen valahol le kell vezetni a belső feszültséget.”
Azok a tanárok, akik nem foglalkoznak az üggyel, szerinte „emberségből megbuknak”, és az ilyen ember „szolidaritásra, önmaga és közössége érdekeinek felismerésére képtelen, burokban élő, állandóan mellébeszélő, végső soron hazudozó, gyáva, jellemtelen emberré válik.
Na, ő lenne a legalkalmasabb arra, hogy felnőttségre, autonómiára nevelje a gyerekeket?
Az a tanár, aki nem áll ki a kollégáiért, nem a nemzet napszámosa többé, legfeljebb a hatalom bérence, még ha ezt tagadja, és lelkében ellenálló is.”
Sorait azzal zárja: „A polgáraikat megfélemlítő rendszerek támogatói ritkán válnak példává a jövő generációi számára, az ellenállók azonban nagy valószínűséggel bekerülnek a nemzeti tananyagba.”