RTL: 27 milliárd forintért épül MTK-sportpark a Kerepesi úton
4900 fő befogadására alkalmas multifunkciós sportcsarnokot építenek a budapesti Aréna Mall melletti területen – szúrta ki az Rtl.hu az Elektronikus Közbeszerzési Rendszer honlapján.
A tervek szerint a háromszintes, összesen nettó 17 556 négyzetméteres épületben lesz
Az MTK-sportpark névre keresztelt beruházásban felhúznak majd egy gazdasági épületet is, a két épületet pedig egy több ezer négyzetméteres platóval kötik össze, ami közösségi térként is szolgál, alatta pedig parkoló is lesz. Ezen kívül épül egy 250 kWos naperőmű, a fűtést pedig termálkút segítségével oldanák meg.
A közel 27 milliárd forintos beruházást a Bayer Construct Zrt. végezheti el, amely az utóbbi években több állami beruházásban is szerepet vállalt, végső tulajdonosa pedig Mészáros Lőrinc és Tiborcz István korábbi vállalatával is bizniszelt.
A sportpark megépítése meglepetésként is felfogható, hiszen tavaly ősszel még drágállták a beérkezett ajánlatokat és lemondtak róla:
(Borítóképünk illusztráció.)