Rosszul működik a fűtés? Van egy tippünk, amire talán nem gondolt
„Körülbelül 20 éve hiába papoljuk kivitelezőknek, tulajdonosoknak, pedig az alapja lenne a megtakarításnak, energiatakarékosságnak” – mondja Váradi Tamás épületgépész, az Ariston vevőszolgálati vezetője. Amiről szó van: a fűtési rendszer „hidraulikai beszabályozása”, rövid nevén beszabályozás.
Ha az eltérő nagyságú radiátorokat, amelyeket eltérő hosszúságú csővezetékek kötnek össze, úgy fojtanánk, hogy mindegyiken csak annyi fűtővíz áramoljon keresztül, amennyit arra a radiátorra terveztek, akkor a rendszer keringető szivattyúja a legkisebb szükséges fordulatszámon pöröghetne, és a rendszer minden része (tehát az épület minden helyisége) egyszerre, azonos módon tudna felmelegedni.
Ha azonban ezt a hidraulikai beszabályozást nem végzik el, akkor a legkisebb és a kazánhoz legközelebb eső radiátor hamar lekeringeti a meleg fűtővizet, az visszamegy a kazánba, amely ettől úgy érzi, hogy a rendszer felmelegedett, hiszen meleg (le nem hűlt) fűtési víz áramlik vissza. A szobatermosztáttól viszont ellentétes jelet kap: fűtsél, hiszen a szobában még hideg van. (A szobatermosztátot vagy a leghidegebb szobába tesszük vagy a nappaliba, ahol az életközpontunk van és a legtöbbet tartózkodunk.)
Így a kazán átmegy „tik-tak üzemmódba”, azaz mivel meleg fűtési víz érkezik vissza, kikapcsol, de 3 perc szivattyú-utánkeringetési idő letelte után visszakapcsol, mert a szobatermosztát azt parancsolja. A ház egyenetlenül, sokkal később melegszik fel, több energiát használunk el.
Segíthet a helyzeten, de csak keveset, ha termosztatikus radiátorszelepeket szerelünk fel, amelyek közvetlenül a radiátornál érzékelik a levegő hőmérsékletét, így a teljesen átkeringő radiátorok által hamar átmelegített helyiségekben lezárják a radiátort, engedve ezzel a fűtési vizet tovább áramolni a kedvezőtlenebb beépítési körülményű radiátorokhoz. Mivel főleg a nappaliba teszünk túlméretezett, hosszú radiátorokat, pont ezek melegednek át utoljára.
A megoldás egy nagyon egyszerű módszer, amelyet laikusok is könnyen el tudnak végezni. A beszabályozáshoz pár dolgot előtte meg kell értenünk:
Előbeállítás a fentiek szerint: megbecsüljük a radiátor hosszát, előbb teljesen elzárjuk a torlószelepét, majd visszanyitjuk a fentiek szerint.
Várunk egy fél napot, és végigmegyünk mindegyik radiátoron: a radiátor közepén az egyik kezünket a radiátor tetejére tesszük, a másikat a radiátor aljára. Megjegyezzük a hőmérséklet-különbséget. Műszaki emberek mérhetnek tapintó vagy lézeres hőmérővel is.
Majd végigsimítjuk a radiátor oldalát fentről lefelé és megnézzük, hol van a „meleghatár”, milyen magasságban észleljük a hőmérséklet-változás vonalát. (De ez nem olyan könnyű, mint az alja és teteje közötti hőmérséklet-különbséget érzékelni.)
Ha jól csináltuk a szelepek zárásait, akkor minden radiátor azonos módon melegszik át, teteje megegyezik a kazánból kijövő – szaknyelven előremenő – hőmérséklettel, a visszatérő pedig mindenhol szobahőmérsékletű (vagy legalábbis jelentősen eltérő, legalább 20–30 fokkal hűvösebb, mint a teteje).
Ha valamelyik radiátor alul jelentősen melegebb, akkor megtaláltuk a kerülőutat, amely visszaengedi a meleg vizet a kazánba. Ennek a radiátornak a torlószelepén zárunk ¼ fordulatot. Várakozás után újra megvizsgáljuk az egész rendszert.
Szerintem nem bonyolult és 15 százalék megtakarításért a tudatos felhasználó „eljátszogat” a fűtési rendszerével. Nem beszélve arról, hogy legalább végigjárjuk a házat, látjuk, hol van eltorlaszolva a radiátor, hol levegős a radiátor, hol van már teljesen átrohadva, hol csöpög. Kis csöpögés is már azt okozza, hogy rendszeresen kell a rendszert utántölteni. De ez már másik történet.
