Budapest
2025 szeptember 10., szerda
image

Rossz hír az Xbox 360 felhasználóinak: 39 játék tűnik el a konzol piacteréről napokon belül

„Nagytakarítást” tart a Microsoft idén: először év elején a Windows 7/8/8.1 asztali operációs rendszerek támogatásának mondtak búcsút, majd január végétől a Windows 10 értékesítésével is felhagytak. Most egy újabb, ezúttal korosodó Xbox-hardver, a 360 búcsúzhat több tucat játéktól, már ami a piactéri kínálatot illeti.

A Redditen és a Twitteren ugyanis több felhasználó is arról írt, hogy az Xbox támogatási oldalán megjelent egy figyelmeztetés, miszerint február 7-től a Microsoft több tucat játékot eltávolít az Xbox 360 online piacteréről – ezt időközben a Windows Central érdeklődésére a Microsoft szóvivője is megerősítette. Azt ugyanakkor hozzátette, hogy ezek az újabb konzolokon továbbra is elérhetőek lesznek. Továbbá a korábban megvásárolt, letöltött játékok, valamint a CD-lemezen lévők is használhatóak maradnak.

Hogy mely játékok tűnnek el az Xbox 360 piacteréről, az országonként változhat, azonban a Microsoft kiadott egy magyar listát is. Mutatjuk: