Renoir, Csontváry, Gulácsy – 2023-ra is erős programot hoz össze a Szépművészeti Múzeum
„Nehéz volt ráfordulni a tavalyi csúcsév után az idei esztendőre” – mondta a Szépművészeti Múzeum főigazgatója kedden a 2023-as programot bemutató sajtóbeszélgetésen. Baán Lászlónak igaza van, mint azt mi is megjegyeztük év végén, a Cezanne, a Bosch, a Matisse, és az El Greco nagykiállításokkal igencsak magasra tette a lécet a Szépművészeti. Azóta az is kiderült, hogy a különleges események több mint 750 ezer látogatót vonzottak a Szépművészetibe, ahova eddig a története során ennyien csak 2007-ban, a Van Gogh-kiállítás évében látogattak el.
„Ilyen rangú életműveket bemutató időszaki kiállítássorozat egyetlen év alatt a világ legnagyobb múzeumaiban, a Metropolitanben, a Louvre-ban, vagy bárhol másutt jó, ha évtizedenként egyszer előfordul. Ilyen csúcsokon nem lehet folyamatosan ott tartózkodni, csak nagyon-nagyon ritkán feljutni oda. Természetesen lesznek jövőre, meg azt követően is fontos és vonzó kiállításaink, de visszatérünk a normál célkitűzésünkhöz, azaz hogy legyen évente legalább egy jelentős nemzetközi nagykiállításunk” – ismerte el már tavaly nyáron a hvg.hu-nak Baán.
Most be is mutatta Szépművészeti Múzeum főigazgatója, mi lesz ez a „normál év”, amikor nem négy, csak egy ilyen „nemzetközi nagyágyú” fér bele a programba. Ez a kiemelt tárlat, mint azt már akkor is elárulta, a monografikus Pierre-Auguste Renoir-kiállítás lesz.
„A föld az istenek paradicsoma: ezt akarom megfesteni” – mondta egy ízben az impresszionista, majd később ezzel a stílussal szakító francia zseni, aki nem is tagadta sosem, hogy ő voltaképp csak „szórakozásból fest”. És bár többféle stílusban alkotott, ez a veleszületett életöröm, derű, kiegyensúlyozottság sohasem hagyta el, és ez látszik is mindvégig a művein.
A Szépművészeti Múzeum a párizsi Musée d'Orsay-val és a Musée de l’Orangerie-vel együttműködésben rendezi meg a szeptember 21-én nyíló tárlatot, amely Renoir alakábrázolásait állítja majd fókuszba.
Mint Baán mondta, a választásukat az is indokolta, hogy 2019-ben megvásárolták a Fekvő női akt (Gabrielle) című kései remekművét. Ez lesz egyébként az első nagy Renoir-kiállítás Magyarországon, kronológiai és tematikus elrendezésben ismerhetjük meg a festő művészeti fejlődését. Bár őt elsősorban impresszionistának tartják, hiszen Claude Monet, Alfred Sisley barátjaként ebben a stílusan aratta első sikereit, de később a klasszicizmus felé fordul, a színektől az alakok, a spontaneitástól a kidolgozottabb formák felé.
A budapesti tárlaton tehát az alakábrázolásai, a portréi kerülnek középpontba, de a korabeli Párizsban és külvárosaiban divatos szabadidős tevékenységek iránti érdeklődését is bemutatja majd. Számos akton kísérhetjük figyelemmel Renoir törekvését például arra, hogy modelljét tájképbe integrálja. Most lesz látható először együtt a francia mester 1903 és 1907 között alkotott három nagy, fekvő női aktja is, amelyek a tárlatot szervező három intézményhez tartoznak.
Két nagy különc, autodidakta magyar festő is nagyszabású kiállítást kap 2023-ban, Csontváry Kosztka Tivadar és Gulácsy Lajos. Előbbi a Szépművészetiben lesz április 13-ától, utóbbi a Magyar Nemzeti Galériában már április 7-én megnyílik. (A sajtóbeszélgetésen egyébként Baán megerősítette, hogy az új, Városligetbe tervezett Nemzeti Galériát a kormány döntése értelmében 2024 előtt biztosan nem kezdik el építeni, de hangsúlyozta, hogy amennyiben megkezdődhet az építkezés, garantálja, hogy három éven belül át is adják a japán SANAA építésziroda által tervezett különleges épületet.)
Több apropója is van, hogy 2015 után újra nagyszabású – Baán által hangsúlyozottan nem életmű-, hanem emlékkiállításnak nevezett – Csontváry-tárlat nyíljon. Egyrészt 170 éve született a „Napút festője”, másrészt a Szépművészeti Múzeumban utoljára hatvan évvel ezelőtt, 1963-ban nyílt kiállítás a műveiből. Van még egy apropó: pont száz éve tervezték, hogy legyen közös kiállítása Budapesten Gulácsy Lajosnak és Csontvárynak. Akkor Csontváry elutasítása miatt nem jött létre, most, ha nem is egy épületben, de megvalósul.
Az emléktárlatot a Szépművészeti, a Nemzeti Galéria és a pécsi Janus Pannonius Múzeum közösen rendezi. Ráadásul a pesti kiállítás zárása (július 15.) után a festőgéniusz műveit három hónapig Pécsett is kiállítják. Ehhez, mint elhangzott – többször is tetőket kell majd bontani, hogy a sokszor igen nagyméretű (és nem összetekerhető, csak kerettel együtt szállítható) műveket kiemeljék a helyéről, majd behelyezzék a kiállítás helyszíneire. A festmények szállítása sem lesz kis feladat, még akkor sem, ha csak Pécs-Budapest távolságról van is szó.
A több mint 40 művet felvonultató kiállításon az életmű legismertebb fő művei – például a 30 négyzetméteres Baalbek és a többi óriáskép – mellett a két intézmény egyesített anyagát néhány magángyűjteményben lévő festmény is gazdagítja majd, így láthatók lesznek az Áldozati kő Baalbekben, valamint a Naplemente a Nápolyi-öbölben című festmények is, amelyekkel utoljára 1994-ben a Magyar Nemzeti Galéria kiállításán találkozhatott a nagyközönség.
„Egyetlen magyar művészt sem találunk az elmúlt évszázadok történetében, akinek megítélése ennyire szélsőségek között mozgott volna, s akinek életműve olyan élesen osztotta volna ketté a műértők táborát, mint Csontváryé” – írja Molnos Péter a korábbi tárlathoz készült Csontváry-kötet szerkesztője. Egy festő-kolléga, Bernáth Aurél a Taormina című képet „a legrosszabb nyári kocsmadekorációnak” írta le. Ugyanakkor, talán érdemes inkább Pablo Picassóra hallgatni, aki 1948-ban, miután látogatási idő után egy órát töltött az akkor Párizsban kiállított Csontváry-képekkel azt mondta: „Nem is tudtam, hogy rajtam kívül más nagy festője is volt századunknak”.
Most mindenesetre mindenki eldöntheti, mit gondol, miután megnézte Budapesten vagy Pécsen a tárlatot.
Mellesleg, amíg a pécsi múzeum Csontváry művei a fővárosban vendégeskednek, a két intézmény együttműködésének köszönhetően egy Toulouse-Lautrec alkotásaiból válogatott kiállítást láthatnak a Janus Pannonius Múzeumban.
Április elejétől a 20. századi magyar művészet egyik legkülönösebb alakjának, Gulácsy Lajosnak az életmű-kiállítása látható a Magyar Nemzeti Galériában, mintegy kétszáz mű (ebből 84 festmény) felvonultatásával. A tárlaton – a sok jól ismert remekművön kívül – Gulácsy több újonnan azonosított alkotása is látható lesz, valamint olyan művek is, amelyek korábban még soha nem szerepeltek kiállításon. A festmények, rajzok, illusztrációk mellett Gulácsy-kéziratok, a művészről készült fotók, illetve kortársainak néhány jellemző alkotása teszik teljessé a tárlatot.
„Én csak félig álmodva élem a világot. Egyik szememmel a hazug, édes álomképek káprázatába bámulok, a másik szemem mindig a valóságot figyeli” – írta Gulácsy magáról. A kiállítás is az életműnek ezt a kettős karakterét szeretné hangsúlyozni: az álmok és hangulatok világát, az általa megteremtett Na’Conxypan országának humoros, kedves, bohókás lényeit, ugyanakkor a természetet szenvedélyesen figyelő művész finom tájképeit és mély emberismeretről tanúskodó rajzait a mindennapi élet egyszerű alakjairól.
Október végén nyílik egy másik, nagyon érdekesnek ígérkező tárlat is a Nemzeti Galériában, ami az 1990-es évek popkultúrájába és technikai fejlődésébe vetett hitről szól majd – az akkori művészet nyelvén.
„Egy olyan fiatal művészgeneráció gondolkodásmódját járja körül, amely a rendszerváltás után a szabadságot, a gazdasági és kulturális nyitottságot felszabadító élményként élte át, egy új korszak kezdeteként. Az elektronikus zenék forradalmasító szemlélete, a DJ-kultúra, a partik új vizuális világa is meghatározó inspirációt jelentett; mindez a művek vizualitásában, a bennük felvetett kérdésekben, az új, folyamatosan változtatható és alakítható testfogalomban és identitásban, az utópikus jövőkép beteljesíthetőségében és a számítógép műalkotásra gyakorolt szerepében is megnyilvánult.”
A Technocool-kiállítás egy korszak újra felfedezése és közvetítése a mai fiatal generáció számára. A kiállításon bemutatott magyar művészek a rendszerváltás után a művészetben egy új, akkor még piac nélküli önkifejezési lehetőséget láttak, és ebben a korszakban teljesedtek is ki. Az új képi eszközök, a képszerkesztő programok és a személyi számítógép kínálta lehetőségek printeken, videókban, installációkban való használata egy generáció számára vált az önmeghatározás eszközévé. Munkáik ma is frissek, inspirálók és felszabadítók, de elfeledettek abban az értelemben, hogy a műtárgypiac még nem fedezte fel magának ezeknek az alkotásoknak a különleges világát és értékét.
A nagy tárlatok mellett van még néhány érdekesség a Szépművészeti és az MNG naptárába írva. Szeptemberben nyílik egy Barabás Miklós-emlékkiállítás, májusban egy Reigl Judit-, novemberben pedig egy Keserü Ilona-kamaratárlat.
A főváros egyesítésének 150. évfordulója alkalmából egy különleges válogatást mutat be a Magyar Nemzeti Galéria. A tárlaton a szakma és a közönség számára korábban egyaránt ismeretlen fotókat láthatunk a fővárosról a 20. század első évtizedében. A német Brück und Sohn képeslapkészítő cég 1903 és 1912 között Budapestről készült közel ötszáz darabos fotónegatívjára a Fortepan fotóarchívum bukkant rá nemrég a drezdai Deutsche Fotothek gyűjteményében. A Budapest. Az első aranykor című kiállítás november 17. – 2024. február 18-ig lesz látható.
Júniusban újra nyit a Szépművészeti Múzeum Grafikai kiállítóterme. Júniusban pedig Baselitz X Schiavone - Egymást metsző korok címmel bemutatkozik egy kortárs grafikák és reneszánsz rézkarcokból összeállított tárlat.
Nyitóképünkön a Csontváry géniusza - a magányos cédrus című életműkiállítás Budapesten 2015. július 5-én. Képünk illusztráció. Fotó: Kiss-Kuntler Árpád
