19° Budapest
2025 augusztus 19., kedd
image

Rendhagyó módon ünnepli a pí-napot egy hazai egyesület: nyolc órán át élőben olvassák fel a pí számjegyeit

A nemzetközi pí-nap alkalomból A Matematika Összeköt Egyesület csapata ma, kedden 14 órától 22 óráig, 8 órán keresztül megállás nélkül élő Facebook-videóban olvassa majd fel a pí számjegyeit. A rendhagyó akció azt a célt szolgálja, hogy a pí-napon szórakoztató módon hívják fel az emberek figyelmét a matematika fontosságára – közölte egy keddi közleményében az egyesület.

Mint írták, a pí egy irracionális szám (3,1415926...), azaz a tizedesvessző után végtelen sok számjegy szerepel. A pí-nap azért esik március 14-re, mert dátum úgy is írható, hogy 3,14, amely megegyezik a pí első számjegyeivel. A pí-napot 1988 óta ünneplik világszerte különböző akciókkal, konferenciákkal.

A „felolvasó”, azaz A Matematika Összeköt Egyesület lelkes fiatalokból áll, és célja a matematika népszerűsítése. Az egyesület 10 tagja vesz részt a felolvasásban, ők 15 perces váltásban olvassák a számjegyeket, és 8 óra alatt összesen körülbelül 40 000 számjegyet tudnak felolvasni a pí-ből.

Az akciót a Medve Matek Facebook-oldalán lehet majd élőben nézni március 14-én, kedden 14-től 22 óráig.