Rájönni, hogy kik vagyunk és hol vagyunk a világban – így tesz lelkileg ellenállóbbá az irodalomterápia
hvg.hu: A könyvében az a különleges, hogy nem csak elméleti írás az irodalomterápiáról, hanem gyakorlati kézikönyv is. Miért volt fontos, hogy a könyv jelentős részét (akár otthon is elvégezhető) gyakorlatok tegyék ki?
Béres Judit: Az irodalom számomra nem akkor érdekes, ha vájtfülűek kiváltsága, hanem ha mindannyian használni tudjuk, ha mindannyiunknak segít élni. A könyvben tárgyalt témakörök és a hozzájuk kapcsolódó gyakorlatok azt mutatják meg, hogy ez hogyan lehetséges. Számomra ebben fontos inspirációt jelentenek a finn, amerikai és olasz irodalomterapeuták, akik számos otthon is elvégezhető írásgyakorlatot kínálnak. Ezek a nálunk még kevésbé ismert gyakorlatok fontos formái annak, amit magunkért tehetünk nap mint nap. Sok esetben egészen mélyre visznek érzelmileg, ugyanakkor felemelőek, katartikusak és akár szórakoztatóak is lehetnek, attól függően, melyik mikor és hogyan talál el minket.
hvg.hu: Ha tulajdonképpen otthon egyedül, vagy baráti társaságban is elvégezhetjük ezeket a gyakorlatokat, mi szükség van a facilitátorra és a terápiás keretekre?
B. J.: Ha valaki teljes egészében meg szeretné tapasztalni ezt a módszert, ahhoz szükség van a terápiás keretekre, amit az egyéni vagy csoportos irodalomterápiás forma és egy képzett irodalomterapeuta szakember tud biztosítani. Ezáltal az addigiakhoz képest másként tudunk ránézni az életünkre, a miénktől akár gyökeresen is eltérő nézőpontokkal találkozhatunk, és olyan összefüggésekre is ráláthatunk más emberek és a szövegekkel végzett gyakorlatok segítségével, amelyekhez egyedül nem feltétlenül férünk hozzá vagy nincs bátorságunk velük szembenézni. Ugyanakkor fontos, hogy van az irodalomterápiának önsegítő változata is, ami vagy önsegítő szakirodalmak olvasására és egy segítő folyamaton belüli feldolgozására épül, vagy az írás különféle módjainak egyéni gyakorlására.
hvg.hu: Mit gondol, miért könnyebb egy irodalmi műhöz kapcsolódni, mint mondjuk a saját családunkhoz?
B. J.: Az irodalmi műveken és az irodalomterápián készített saját írásainkon keresztül teljesen más rálátás nyílik egy-egy élethelyzetre és problémára, illetve a vele kapcsolatos saját pozíciónkra, mint amit a családban megszokott viszonyok és kommunikációs keretek olykor lehetővé tesznek. Nem feltétlenül azért, mert a problémák otthon nem megbeszélhetőek, hanem mert számos olyan aspektusuk van, amelyek nem úgy beszélhetőek meg és nem úgy lesznek otthon kimondhatóak, mint egy terápiás csoportban, ahol a megértésükhöz segítséget is kapunk. Egy (otthon sajnos nem mindenkinek adott) elfogadó, támogató, biztonságos közegben tudunk önmagunk lenni, megnyílni, a minket foglalkoztató kérdésekben új összefüggéseket meglátni, s ami a legfontosabb, hogy ezzel a támogatással, kíséréssel képessé válunk arra is, hogy megtaláljuk a számunkra előrevivő megoldásokat, fejlődjünk, változzunk.
hvg.hu: Szerepet játszik a művek kiválasztásában, hogy ki mennyire olvasott?
B. J.: A csoporttagok ritkán vannak azonos olvasottsági szinten, ha csak nem egy olyan intézményben vannak, ahol közel hasonló az iskolázottsági és olvasottsági szint. Irodalomterápiát például szoktunk tartani börtönben és családok átmeneti otthonában is, ahol fontos arra figyelni, hogy a foglalkozásokra választott szövegek a résztvevők saját szintjén is érthetőek és befogadhatóak legyenek. Oda nem viszünk – legalábbis eleinte – olyan bonyolult, rétegzett magasirodalmat, mint amit mondjuk egy csupa diplomásból álló csoportba, ahol várhatóan könnyebben dekódolják az ilyen műveket. Az olvasottság persze még ezen a szinten is érdekes kérdés, kevesen vannak, akik valóban széleskörűen olvasottak. Akik szeretnek olvasni, azok valószínűleg szívesebben vagy nagyobb valószínűséggel csatlakoznak irodalomterápiához is, de egyáltalán nem cél és nem is feltétel, hogy ők vegyenek részt a foglalkozásokon.
hvg.hu: Milyen tapasztalatai vannak a különböző generációkkal végzett munkáról? Mennyivel nehezebb például kamaszokkal vagy fiatal felnőttekkel dolgozni?
B. J.: Z és alfa generációs kamaszokkal és fiatal felnőttekkel ugyanolyan hatékonyan lehet alkalmazni az irodalomterápiát, mint bárki mással, csak ismernünk kell azokat a problémákat, amelyek napi szinten jelen vannak az életükben és amelyek pszichés értelemben is nehézséget, kihívást jelentenek nekik. Érdemes megfigyelni, mi köti le a figyelmüket, és ehhez érdemes választani a beszélgetéseink alapjául szolgáló műveket. Olyan műfajok is szóba jönnek, mint a manga, a fantasy, a slam, a dalszövegek, amelyek az átlag felnőtt olvasó számára nem magától értetődőek irodalom címszó alatt, de nagyon is alkalmasak arra, hogy a gyerekek, fiatalok problémáit naprakészen megjelenítsék és őszinte önreflexióra, mély közös gondolkodásra, beszélgetésre sarkallják őket, fejlesszék az érzelmi intelligenciájukat és a gondolkodásukat.
via GIPHY
hvg.hu: Mennyire jelent problémát mondjuk egy kreatív írás gyakorlatnál, hogy a mai fiatalok szinte kizárólag digitálisan kommunikálnak és már csak elvétve írnak kézzel?
B. J.: Ami az írást illeti, igaz, hogy sokan elszoktak a kézírástól, nemcsak a gyerekek és a fiatalok, hanem a felnőttek is. De ez nem jelenti azt, hogy ne fedezhetnék fel azt az élményt, amit az jelent, amikor saját maguk hoznak létre szöveget, vagyis személyes tétje lesz az íráshoz, az irodalomhoz való viszonynak. Az írással, alkotással kapcsolatos belső gátak lebontása és a kreatív én kiszabadítása katartikus élményt jelenthet. Az egyik legjobb példa a Molnár Krisztina Rita és Lackfi János gyakorlataiból összeállított Titkos versműhely című kreatív ötlettár, amelynek gyakorlatai korosztálytól függetlenül is alkalmazhatóak és nagyon jól beválnak, sőt szórakoztatnak is.
hvg.hu: Volt már olyan, hogy „mellényúlt”, és az adott kliens vagy csoport utálta a választott szöveget?
B. J.: Természetes, hogy egy-egy mű különbözően hat az olvasókra, a nemtetszés, a harag is teljesen adekvát érzelmi reakció. Ha egy mű ilyet vált ki, akkor az a fontos, hogy vegyük észre a kiemelkedő témát, ami a klienst foglalkoztatja és amitől mondjuk a saját életében is szenved. Az is előfordul, hogy valaki nem írja meg a feladatot, ilyenkor az lehet a beszédtémánk, hogy mi volt az akadály, amiért az írás nem született meg. Ilyen módon ugyanúgy eljutunk a kliens számára aktuális témákhoz, problémákhoz.
© Libri Könyvkiadó hvg.hu: Mi történik akkor, ha valakiből semmit nem vált ki az adott mű?
B. J.: Az sem baj, ha valaki először úgy érzi, nem tud kapcsolódni a szöveghez, mivel a mű által inspirált beszélgetés során előfordulhat, hogy végül mégis talál személyes kapcsolódást. Ha ez mégse következne be, még mindig nincs gond, hiszen az irodalomterápia empátiagyakorlatként is funkcionál, sok esetben nem a saját élethelyzetünk, problémánk van fókuszban, mégis fontos tapasztalat annak a megismerése, hogy a miénken kívül milyen életek és problémák vannak még a világban. Nagy élmény lehet azokra a tapasztalatokra, érzésekre, gondolatokra reflektálni, amikről a többi résztvevő beszél, ezek is sok fontos felismeréshez vezethetnek.
hvg.hu: Miért nem népszerű a férfiak körében az irodalomterápia? Mit lehetne tenni, hogy több férfi résztvevő legyen a csoportokban?
B. J.: Ugyan nem tömegesen elterjedtek, de léteznek a férfi lét kihívásaival és identitáskérdéseivel foglalkozó irodalomterápiás csoportok is, és olyanok is, amelyek zárt intézményekben (pl. börtönben, félutas házban) férfiak részvételével működnek. Ha pedig a többségben nők részvételével működő irodalomterápiás csoportokban egyszer-egyszer felbukkan férfi csoporttag is, az nagyon gyümölcsöző tud lenni mindenki számára. Az egyéni irodalomterápiás folyamatokba is eljutnak férfiak, például olyanok, akiknek a szakmai előmeneteléhez szükséges az önismereti munka. Azok a férfiak pedig, akik egyszer már kipróbálták és megtapasztalták az irodalomterápia jótékony hatásait, később is könnyebben vállalkoznak ilyen önismereti utakra és önfejlesztésre. A képzésben is egyre több férfi jelenik meg, aki irodalomterapeuta szeretne lenni.
hvg.hu: Lehet az irodalomterápiát kombinálni más típusú terápiákkal?
B. J.: Általában elég sok irodalomterapeuta alkalmaz a szövegek kiegészítéseként művészetterápiás elemeket, technikákat pl. rajzolást, festést, kollázskészítést. Az, hogy még mivel lehet kombinálni, függ a terápia céljaitól, a terapeuta képzettségétől és a célcsoport igényeitől is. Magyarországon eddig főként meseterápiával, zeneterápiával, filmterápiával, képzőművészeti terápiával, kognitív viselkedésterápiával, testtudati munkával, mindfulness technikákkal, valamint a Simonton-tréninggel kombinálva alkalmazták sikerrel az irodalomterápiát. Ezekről már publikációk is léteznek.
hvg.hu: A könyvben azt írja, hogy bár nevében szerepel a „terápia” szó, az irodalomterápia leggyakrabban mégis az „egészségesek” terápiája, ugyanakkor klinikai területen is szép eredményeket ért már el külföldön és Magyarországon is.
B. J.: Igen, főként pszichiátriai betegek, daganatos betegek és felépülő drog-, illetve alkoholfüggők támogatásában, gyógyításában alkalmazzuk. Ebben a körben az irodalomterápia, ahogy a többi művészetterápia is, kiegészíti a kezelést, kíséri a felépülést, hiszen fontos lelki erőforrásokat nyithat meg, s meghatározó emberi, önismereti és művészi élményekkel járulhat hozzá a gyógyuláshoz, a rehabilitációhoz és a betegek jóllétének biztosításához.
hvg.hu: Hogyan képes az irodalomterápia oldani a szorongásokat, ha maga a kiváltó ok nem szűnik meg? Gondolok itt például a pandémiára, a háborúra vagy az inflációra.
B. J.: Ha belegondolunk, valójában elég gyakran előfordul, hogy a szorongást okozó stresszfaktorok nem szűnnek meg, mi mégis tudunk változni, változtatni, ami nagyon leegyszerűsítve azt jelenti, hogy megtanuljuk hatékonyabban kezelni a helyzetet, változik a hozzáállásunk és a megküzdési képességünk, stratégiánk. A váratlan krízishelyzetek esetében, mint például a klímakatasztrófa, a világjárvány, a háború, az energiaválság vagy az infláció, a szorongás részint abból fakad, hogy nem nálunk van a kontroll. Ilyenkor az olyan technikák, módszerek segítenek, amelyek azt támogatják, hogy ne csak túléljünk, hanem a krízisek utáni újrakezdés egy magasabb szintre lépést jelentsen.
Az irodalomterápia lelkileg ellenállóbbá tesz, segít megállni és figyelni, rájönni, hogy kik vagyunk és hol vagyunk a világban, segít felismerni, mi szükséges az alkalmazkodáshoz és a változáshoz. Mindemellett lehetővé teszi, hogy ne izolálódjunk, hanem társas támogatásban részesüljünk és kapcsolódjunk másokhoz, teret és közösséget találjunk a gondolkodáshoz, az érzelem- és véleménynyilvánításhoz, és az életünkben jelentkező korlátok ellenére is megélhessük a külső és belső szabadságot.
