21° Budapest
2025 augusztus 21., csütörtök
image

Rágalmazásért ítélték el Kósa Lajos bizalmasát

Elsőfokú, még nem jogerős ítéletében a bíróság megrovásban részesítette Fiák Istvánt, és arra kötelezte, hogy 10 ezer forintot fizessen Czeglédy Csabának, a DK politikusának – írja a 24.hu.

Czeglédy azután kezdeményezett magánvádas eljárást Fiák ellen, miután kiderült, hogy ő volt azoknak a valótlan információknak a forrása, amelyeket az Origo írt Czeglédyről és a Human Operator Zrt. állítólagos ügyeiről.

A kormányközeli portál egyik cikke 2017-ben azt állította a munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó Human Operator Zrt.-ről, hogy a szerződtetett diákok helyett valójában a szüleik végezték el a kiközvetített megbízásokat, így a cég a kedvezőbb adózási szabályok alkalmazása révén tisztességtelen piaci előnyt szerezett magának.

Amikor a cikk miatt először indult rágalmazási per, akkor Kovács András, az Origo munkatársa a bíróságon azt állította, hogy Fiák István volt a forrása, és azért nem kételkedett az általa előadottakban, mert tudta, hogy Fiák Kósa Lajos barátja, és tekintélyes ügyvéd.

 

A Fiák ellen indított magánvádas eljárás 2020 óta húzódott, korábban kétszer is felfüggesztették, de végül a Budapest Környéki Törvényszék az ügy folytatására utasította a járásbíróságot.

A bíróság szerint az Origón megjelentek alkalmasak voltak arra, hogy Czeglédy becsületét nagy nyilvánosság előtt csorbítsák.

Fiák bejelentette, hogy fellebbez a döntés ellen.

Ugyanezen cikk miatt az állami díjjal is jutalmazott, origós Kovács Andrásról már a Kúria is kimondta, hogy rágalmazott. Érdekesség, hogy az Origo bukta el a legtöbb helyreigazítási pert 2022-ben.