23° Budapest
2025 június 17., kedd
image

Putyin igencsak bőkezűen gondoskodik állami pénzből volt nejéről

„Először az exfeleségemet kell kiházasítanom, csak utána fogok magamra gondolni” – mondta nem sokkal 2013-as különválása után Vlagyimir Putyin, s bár azt lehetett sejteni, hogy az orosz államfő nem lesz szűkmarkú az állam és az államhoz közeli cégek pénzével, csak mostanra kezd el pontosan kiderülni, mennyivel kárpótolta a Kreml ura a vele három évtizedig egy házasságban élő Ljudmila Putyinát.

Míg a világban leginkább az apák szoktak hozományt adni házasságra lépő lányaiknak, Vlagyimir Putyin orosz elnök ezen a téren sem szabálykövető: ő házasította ki 2015-ben exnejét, Ljudmilát, s a hozomány legértékesebb része az a 150 millió dollárt érő moszkvai Volkonszkij-ház, amelyet az exfeleség által vezetett és „interperszonális kommunikációval” foglalkozó (ál)alapítvány kapott meg. Az egykor a híres orosz író családjának tulajdonában lévő épületet fel is „bruttósították” az ügylet előtt: A kétszintes házat annak ellenére teljesen átalakították és négyszintessé bővítették, hogy az műemléki státusban volt, így nem lett volna szabad komoly változtatásokat végrehajtani rajta.

Az ex és a barátnő

A Kremltől pár percre lévő ingatlan irodáit állami és az államhoz közeli cégek bérlik, s miközben csak ebből évente 3-3,5 millió dollár folyik be a Putyina leánykori nevére bejegyzett ingatlankezelő vállalat számlájára, „valamiért” a nagyvállalatok kötelezettségüknek érzik, hogy komoly adományokkal segítsék az alapítvány alig látható, de minden bizonnyal áldozatos munkáját: a Gazprombank például legutóbb kétmillió dollárt, a Szeversztal pedig 1,3 millió dollárt adott. Az alapítvány valóban hiánypótló tevékenységet folytat: tanfolyamokon segít megtalálni a jelentkezőknek a belsőjükben rejtőző istent, vagy éppen támpontokat nyújt az álmok pontos megfejtéséhez.

A Szeversztal már csak abból a szempontból is érdekes, hogy a cég élén álló Alekszej Mordasov az egyik fő tulajdonosa annak a Nemzeti Médiacsoportnak, amely igazgatótanácsi elnökként foglalkoztatja Putyin állítólagos élettársát, Alina Kabajeva egykori tornásznőt.

A biztos bevételeknek köszönhetően – aligha fordulhat elő, hogy valaki csak úgy felmondja a bérleti szerződést – Ocseretnyijnek és feleségének, hivatalosan Ljudmila Ocseretnajának szépen gyarapszik az ingatlanvagyona. A párnak – Ocseretnyij nevén – egyebek mellett a spanyol és a francia tengerparton van ingatlana, de jutott a svájci Davosban is egy lakásra. Az ingatlanok egyáltalán nem kis lyukak: 200 és 450 négyzetméter között van az alapterületük. A lakások és a villa összértéke jócskán meghaladja a tízmillió eurót, s ezek csak azok, amelyekre rábukkantak a pár után nyomozó újságírók.

Szankciós félelmek

A gyanútlan olvasóban talán az is felmerülhet, hogy a vagyont részben Ocseretnij vitte be a frigybe, ám az újságírók azt is kiderítették, a hőn szerelmes férj legfeljebb erkölcsi tőkével járulhatott hozzá a pénzügyi sikerekhez. Ocseretnyij ugyanis a Putyina vezette alapítványnál volt alkalmazott, s ebből – még ha végül igazgató vált belőle - nem telhetett malagai lakásokra.

Bár egyértelműnek tűnik, hogy Putyin exfelesége férjével együtt az orosz állam pénzén él, s a pár ugyanannak a putyini elitkörnek a tagja, amelynek többi szereplőjét nemzetközi szankciók alá vonták az ukrajnai orosz agresszió miatt, az Ocseretnyij-házaspár egyelőre szabadon járhat-kelhet az EU-ban. A jelek arra utalnak, azért nem zavartalan az életük, elkezdték például árulni az egyik malagai ingatlant, valószínűleg attól tartanak, előbb-utóbb ők is rákerülnek a feketelistákra. (Putyin és Putyina két lányának neve már régóta szerepel a szankciós listán, ahogy az állítólagos Putyin-barátnő, Alina Kabajeva is.) Figyelmeztető jel lehet a számukra az, hogy Putyina/Ocseretnaja Nagy-Britanniában már felkerült a bűntetőlistára, a hivatalos magyarázat szerint azért, mert London mindenkit szankcionálni kíván, aki részese lehet Vlagyimir Putyin üzleti és pénzügyi hálózatának.

Putyin, aki az egykori szovjet titkosszolgálatnál, a KGB-nél kezdte pályafutását, állítólag igencsak szereti a nőket, s már Kabajeva előtt is volt legalább egy olyan félrelépése, amelyből gyermek született. Az anya Szvetlana Krivonogih, s az ezredforduló táján találtak egymásra Putyinnal. Állítólagos lányuk, a Luiza Rozova nevet használó Elizaveta Krivonogih az oknyomozó újságírók cikkei szerint DJ-nek készül, s 18. születésnapján abban az állami BMW-terepjáróban furikázták őt, amely addig a kulturális miniszter használatában volt.

Szvetlana Krivonogih az utóbbi években látványos üzletasszonyi pályát járt be. A sokmilliárd rubeles vagyont gyűjtött exbarátnő legutóbb akkor került bele a hírekbe, amikor kiderült, ő is érintett hatalomhoz közeli milliárdosok offshore ügyleteit leleplező 2021-es ”Pandora Papers” botrányban.