19° Budapest
2025 augusztus 22., péntek
image

Publicus: A magyarok többsége egyetért az orvosok tiltakozásával

A magyarok 58 százaléka nem, vagy „inkább nem” ért egyet azzal a kormányzati állítással, hogy az ügyeleti rendszer átalakítása miatt indított tiltakozóakcióval a Magyar Orvosi Kamara (MOK) veszélyeztetné a betegek biztonságos ellátását. Többek között ez derült ki a Publicus Intézet friss, reprezentatív közvélemény-kutatásából.

A Népszava által ismertetett felmérés szerint a megkérdezettek közül szinte mindenki (95%) hallott már a kormányzat és az orvosok konfliktusáról, és a többség (60%) az orvosoknak ad igazat ebben.

Ahogy arról korábban a hvg.hu is beszámolt, MOK tiltakozást indított az egészségügyi reform alaposabb átgondolásáért, és ennek jegyében arra buzdította a háziorvosokat, hogy ne írják alá az új ügyeleti rendszerre érvényes szerződéseket, a kórházi doktorokat pedig arra, mondják fel az önkéntes túlmunka-szerződéseiket. Erre válaszul a kormány átnyomott az Országgyűlésen egy törvényt, amelyben eltörölték a kötelező kamarai tagságot.

A Publicus közvélemény-kutatása szerint a megkérdezettek döntő többsége (62 százaléka) úgy gondolja, hogy az orvosok akciója a betegbiztonság javításáért zajlik. Csupán 18 százalék tartotta úgy, hogy az felelőtlen, és éppen ellentétes következménnyel jár.

Arra a kérdésre, hogy kik viselik inkább a betegek érdekeit ebben a konfliktusban, a válaszadók több mint fele (53%) mondta az orvosokat, miközben csak 10 százalék gondolja ugyanezt a kormányról és 22 százalék vélte azt, hogy mindkét szereplő a betegérdeket tartja szem előtt. Ebben a kérdésben az ellenzéki szavazók körében 92 százalékos az „inkább az orvosok” válasz aránya, de a kormánypárti szavazóknak is 17 százaléka mondta azt, hogy inkább az orvosok, és csak 21 százaléka, hogy inkább a kormány, míg 45 százalékuk szerint mindkettő.