Budapest
2025 szeptember 14., vasárnap
image

Publicus: A fideszesek többsége nem is hallott a kormánypárt súlyos jászberényi vereségéről

A Népszava által ismertetett felmérésben a megkérdezetteknek eleve csak az 57 százaléka mondta azt, hogy hallott a Fidesz által támogatott Besenyi Orsolya vereségéről. Ebben annak is szerepe volt, hogy

a bizonytalan szavazók a fideszesekhez hasonló mértékű tájékozatlanságot mutattak.

Az ellenzékiek 44 százaléka gondolja azt, hogy a jászberényi eset egyszeri, helyi jelenség, amelyből nem szabad semmilyen országos tanulságot levonni, 45 százalékuk viszont úgy látja: az ottani eredményből arra lehet következtetni, hogy bizonyos együttműködési formában az ellenzék legyőzheti a Fideszt.

Ezzel szemben a fideszesek nagy többsége, 72 százaléka gondolta úgy, hogy a jászberényi csak egyszeri eset, amelynek nincs országos tanulsága. A bizonytalanok is erre hajlottak, de a körükben nagy volt a tanácstalanság: harmaduk passzolta a kérdést.

Ahogy arról korábban a hvg.hu beszámolt, január 15-én meglepően sima, kétharmados győzelmet aratott az ellenzék Jászberényben, az időközi önkormányzati választáson. A városban 2019 óta patthelyzet állt fenn a képviselő-testületben, majd a Demokratikus Koalíció képviselőjének kilépése után a Budai mögött álló ellenzéki frakció elvesztette a többségét. A testületet a Fidesz és a DK közös javaslatára oszlatták fel, emiatt írták ki az időközi választást.