Pokoli víziók, a gondolatok színei, szentek és koponyák – története legerősebb évét zárja a Szépművészeti Múzeum
Cezanne, Bosch, Matisse, El Greco – ez egy olyan névsor a Szépművészeti Múzeum naptárában, amelyet bármelyik európai nagyváros megirigyelhetne, és amelynek akárcsak egy tételéért is képesek sokan külföldre utazni. Idén abban a szerencsés helyzetben voltunk, hogy nem nekünk kellett Bécsbe, Párizsba, Londonba menni, ha ezeket meg akartuk nézni, hiszen Budapesten nézhettük meg mindet.
Hogy jutunk el a tájképektől a fekete négyzetig
Még 2021 őszén nyílt, de február közepéig volt látogatható a Cezanne-tól Malevicsig című tárlat, amely nem egy alkotót állított fókuszba, mint majd a többi nagy kiálltás, de épp ettől volt rendkívül izgalmas. Ugyanis, mint írtuk, nem pusztán azt mutatta meg, milyen nagyszerűek az itt kiállított festők, hanem végigkövethettük azt az utat, amelyen keresztül Cezanne részletgazdag, ezerszínű, a szó minden értelmében esztétikus tájképeitől, csendéleteitől vagy portréitól elvezetett Malevics Fekete négyzet című, valóban „mindössze” egy fekete négyzetet ábrázoló absztrakt festményéig, vagy Moholy-Nagy László sötét háttérre felhúzott színes csíkjaiig.
Geskó Judit, a tárlat kurátora nemcsak azt mutatta meg, mekkora hatással volt az impresszionizmus és a modernizmus közt egyfajta átmenetet alkotó Cezanne a 20. század képzőművészetére, hanem a műveket párokba, triptichonokba állította, amivel konkrétan is példákat állított arra, hogyan lehet hasonlónak látni a felszínen annyira különböző festményeket. Mondjuk Cezanne tájképeit a Mont-St-Victoire-ról és az előtte fekvő erdőről, Friedrich Vordemberge-Gildewart mindössze néhány egyszínű geometriai formát ábrázoló képéhez, vagy Cezanne egy másik, meglepően élénk színeket használó tájképét Bortnyik Sándor absztraktjához.
A pokol mint olyan a híradókban és a kiállítótérben
És ez csak a kezdet volt az idei felhozatalban, mert a zárás után néhány héttel, áprilisban már meg is nyílt az év talán legfontosabb kiállítása, Menny és pokol között – Hieronymus Bosch rejtélyes világa címmel. Többszörösen kapcsolhatjuk ezt is az előző Geskó-féle tárlathoz, hiszen egyrészt Bosch világából, művészetéből is egy sor modern életmű következett, másrészt a 15. században élt mesternek mindössze huszonegynéhány műve maradt fent, és bár ennek mintegy felét Budapestre hozták, az is csak tíz festmény plusz néhány rajz: egy nagy tárlathoz így önmagában igencsak kevés. Így itt is azzal turbózták fel a tárlatot, hogy betekinthettünk a Boschra ható művészek alkotásaiba, és azokéba, akikre Bosch erősen hatott. Végül nagyon izgalmas utazás kerekedett ki a Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatójája által „Közép-Európa valaha volt legnagyobb, de a teljes nemzetközi múzeumi világot tekintve is az elmúlt fél évszázad egyik legjelentősebb Bosch-kiállításából”.
Európában évszázadok óta gyakorlatilag úgy jelenik meg az emberek vizuális képzeletében a Pokol, ahogy azt a hanyatló középkornak ez a németalföldi zsenije elképzelte és vászonra vetette. Miközben már a szomszéd országban már lekezdődött a háború, és ott a való életben tapasztalhatták meg ukrán emberek a földi poklot, amivel mi a híradó képei alapján szembesülhettünk, elsétálhattunk a Városligetbe, hogy ott ennek fél évezreddel ezelőtti ábrázolásán szörnyülködjünk. Szembesülhettünk a kiállításon Bosch zavarba ejtő, félelmetesen torz alakjaival, rettenetes vízióival, de emellett a morális kérdéseket megfogalmazó tablóival, az emberi társadalmat maró gúnnyal bemutató képeivel vagy a látszólag szelídebb megfogalmazású, szakrális témájú festményeivel is.
A kiállításon nem szerepelt a legismertebb műve, a Pradóból soha ki nem adott Gyönyörök kertje (azt csak egy másolat idézte meg és egy hatalmas szőttes), és a hatalmas érdeklődés miatt időnként a tömeg nehezítette a művek befogadását, így is megérdemelten lett a több mint negyedmilliós látogatójával a múzeum történetének második leglátogatottabb tárlata. (A rekordot a 2007-es Van Gogh-kiállítás tartja a maga 483 ezres látogatói számával.) Említsünk még meg egy szokatlan eseményt is, júliusban egy látogató táskájában szétrobbant egy palack, ami miatt az egyik műre is fröccsent egy kis kóla, szerencsére nem lett különösebb baj az incidensből.
Melyik ajtón menjek be?
Kétszer is előfordult idén, hogy a Szépművészetiben egyidőben volt nyitva két világszínvonalú tárlat. Az első ilyen pillanat július első felében volt, amikor még nyitva volt a Bosch-, de már megnyílt a Matisse-kiállítás (Henri Matisse: A gondolatok színe) is. (A következő ilyen a Matisse-El Greco váltásnál október végén-november elején volt.) Matisse esetében egy életművön belül követhettünk végig különböző művészettörténeti korszakokat, hihetetlen színes életművet hagyott ránk a mester, a tárlat kronologikus sorrendben vezet ezen végig. „Minden új képnek egyedi dolognak kell lennie, születésnek, amely egy új alakot hoz a világra az emberi lelken keresztül. A művésznek minden energiájára, őszinteségére és a lehető legnagyobb szerénységre van szüksége ahhoz, hogy munkája során meg tudjon szabadulni azoktól a régi kliséktől, melyek oly könnyen a kezére állnak” – írta Matisse 1947-ben a Jazz című művészkönyvben, amelynek egy példánya és sok Matisse által készített lapja is látható volt a kiállításon.
És ezt az egyediséget nagyon komolyan gondolta Matisse, mert miközben végigsétáltunk a képek, szobrok, grafikák, gouache papírkivágások között, megállapíthattuk, hogy a különböző korszakaiban annyira különböző (stílusú, technikájú, gondolatiságú) műveket alkotott, mintha ebben a hosszú kort megért emberben legalább fél tucat különböző művész lakozott volna. Nem beszélve a „gondolatok színeiről”, amelyek hol „ragyogó feketék”, hol élénk alapszínek, hol elmosódott, áttetsző színek. „Aki hajlandó körülnézni, mindenütt meglátja a virágokat” – vallotta Matisse. Ha ellátogattunk novemberig a Szépművészetibe, megláthattuk ezt a sokszínű zsenit is.
Szentek és koponyák
Akkor viszont egy újabb zsenikolléga tárlata nyílt meg (és tart még mindig nyitva). A Krétán született, és több értelemben is nagy utat megtett Domenikosz Theotokopulosz (ő az, akit El Grecóként ismer a művészettörténet) életművét a magyar közönség most első alkalommal láthatja ilyen átfogó tárlaton. Pedig e tekintetben Budapest elég jól áll: a Szépművészeti őrzi Európa egyik legjelentősebb spanyol festészeti gyűjteményét, benne Spanyolországon kívül a legtöbb, összesen öt darab saját kezű El Greco-festménnyel.
„Szentek, koponyák, megnyújtott alakok. A krétai festő utazásait és egyben – az ikonoktól a szürreális látomásokig ívelő – művészi fejlődését is bemutatja a Szépművészeti Múzeum nagyszabású, februárig nyitva tartó El Greco-tárlata” – írtuk a megnyitó napján. A krétai évek után Theotokopulosz bejárta fél Európát, először Itáliát (főleg Velencét és Rómát), majd Spanyolországot, azon belül is Toledó városában kötött ki végül. Ezt a több mint negyven magán- és közgyűjteményből (például a madridi Pradóból és a Museo Nacional Thyssen-Bornemiszából, a toledói Museo del Grecóból, a párizsi Louvre-ból és a londoni National Galleryből) kölcsönzött közel hetven képet felvonultató tárlaton járhatjuk végig, de egy ennél sokkal fontosabb utazáson is részt vehetünk most is: El Greco festészetben bejárt útját követhetjük végig, jórészt kronologikus sorrendben.
Visszatérés a normális célkitűzésekhez
„Ilyen rangú életműveket bemutató időszaki kiállítássorozat egyetlen év alatt a világ legnagyobb múzeumaiban, a Metropolitanben, a Louvre-ban, vagy bárhol másutt jó, ha évtizedenként egyszer előfordul. Ilyen csúcsokon nem lehet folyamatosan ott tartózkodni, csak nagyon-nagyon ritkán feljutni oda. Természetesen lesznek jövőre, meg azt követően is fontos és vonzó kiállításaink, de visszatérünk a normál célkitűzésünkhöz, azaz, hogy legyen évente legalább egy jelentős nemzetközi nagykiállításunk” – mondta a hvg.hu-nak nemrég Baán László.
Egyetérthetünk Baánnal abban, hogy kivételesen gazdag év volt 2022 a nagy tárlatok kedvelőinek. És most csak a Szépművészeti eseményeit elevenítettük fel, pedig megnyílt a Magyar Zene Háza különleges, több díjat is nyert épülete, benne több izgalmas, modern, interaktív tárlattal, a túl grandiózusra sikeredett új Néprajzi Múzeum, ami viszont a kiállításait tekintve egyelőre keresi a helyét, a Magyar Nemzeti Galériában volt egy nagyszerű art deco-tárlat, amely komplex módon mutatta be a két világháború közötti, metropolisszá nőtt Budapest világát, és említsük meg az általunk az év kiállításának titulált Bukta Imre-tárlatot is. Tényleg el voltak kényeztetve a művésztrajongók.
Annyi biztos, hogy a Szépművészetiben is csak 2022-nek van vége a gigatárlatoknak az El Grecóval, 2023-ban egy átfogó Renoir-kiállítással várják majd a látogatókat.
