Öt totális tévhit a vikingekről, amiket csak a hollywoodi filmek ültettek el bennünk
A témában forgatott első nagyobb sikerű, Vikingek című film Kirk Douglas főszereplésével 1958-ban készült és a skandinávokat kizárólag az alkoholnak és a brutalitásnak élő, nevetséges barlanglakó ősemberekre jellemző ruhákban ábrázolta. Az elmúlt két évtizedben azonban igyekeznek a filmgyártók visszatérni a történelmi hitelességhez. Hiszen az északi népek valójában bonyolult társadalmi szerkezetben éltek, aktív diplomáciai és kereskedelmi kapcsolatokat ápoltak más országokkal és sok esetben modernebb felfogással álltak a világhoz, mint a keresztény királyságok.
A 2010-es években berobbant, Vikingek című sorozat egyértelmű álláspontra helyezkedett ebben a témában Lagertha, a vikingek legendás királynője és pajzsszüzei megjelenítésével. Ahogy az lenni szokott, a valóság sajnos nem ilyen egyértelmű. A skandináv kultúrkör világképébe tény, hogy belefért a „harcos nő” képzete, ezt igazolják a mitológia harcos szüzei, a felfegyverzett valkűrök, illetve az izlandi hősi történetek, a sagák szereplői is. Olyan sírkamrát is tártak már fel régészek, amelyben egy nő köré számos fegyvert helyeztek. Azonban a csekély tárgyi bizonyíték, és a történetírók említéseinek hiánya miatt, nagy eséllyel nem volt jellemző, hogy a nők nagy számban harcosnak álltak volna.
Több filmben és sorozatban jelennek meg fekete, vagy ázsiai színészek is a skandinávok között. Ez meglepő, de nem feltétlenül légből kapott ötlet. A viking szó valójában egy tevékenységet jelentett, a rablóhadjáratokban résztvevő tengeri kalózokra használták. A skandinávok legtöbben viszont nem lóbáltak baltákat távoli országok tengerpartjain, hanem földet műveltek, halásztak, kézműveskedtek és kereskedtek. Eközben utazásaik során a körülbelül 40 korabeli kultúrával érintkeztek. Így alakult, hogy nyugaton sok fríz, angolszász és frank harcos, keleten pedig sok szláv élt a lehetőséggel és állt vikingnek. A befogadó kultúrára legjellemzőbb példa az Írországban és Izlandon is aktív rabszolgakereskedő „fekete viking”, aki mongoloid felmenőkkel rendelkezett.
Nincs olyan vikingekről szóló film, vagy sorozat, ahol a szereplők ne vágynának arra, hogy csatában essenek el és ezt követően csatlakozhassanak őseikhez a túlvilágon. A hősi halál után hajóba teszik őket, körbe rakják fegyverekkel, meglocsolják olajjal és a folyón leeresztve jöhet a lángoló nyíl. Ezzel szemben a vikingek kulturálisan és lakóhely szerint is rendkívül változatos módon temetkeztek. Izlandon például nemhogy ilyen nagyszabású elit temetkezésre, de még hamvasztásra sincs egyetlen példa sem, a helyiek kizárólag az elhantolást gyakorolták.
Amióta a Marvel már elsősorban nem a képregényeket, hanem a Hollywood legnagyobb mozisikereit jelenti, mindannyian tudjuk, hogy a vikingek isteneit Odin vezeti, az ő fiai a kigyúrt Thor és a folyton bajt keverő Loki. Valójában, ahogy a temetkezési szokások, úgy a vallás gyakorlása is alaposan eltért a skandináv kultúrkörben. Az istenek neveit őrző településnevek alapján Izland szigetén úgy tűnik, nem tisztelték Odin főistent, míg Dániában a mitológiai történetekben keveset szereplő Tyr hadisten, Norvégiában pedig a Ull istenség kultusza volt népszerű. Loki karaktere viszont a filmekhez képest is egészen extrém az északi mitológiában, érdemes utánaolvasni!
A vikingek köré még számos olyan mítosz épül, amit érdemes tűzre vetni, ezt teszi A Vikingek: A dicsőségtől a bukásig című új dokumentumfilmsorozat is, ami október 2-án, vasárnap este tíz órakor, Az út Lindisfarne-ig című epizóddal mutatkozik be Magyarországon, a National Geographic csatornán. Az új részek minden héten vasárnap, este tíz órakor lesznek láthatók.
