Orbánnak már nincs szüksége az ország 133 legbátrabb emberére
Nekem 133 bátor ember kell. Az ország 133 legbátrabb embere. És azok önök, itt, a kormánypárti oldalon"
– hangzott el az azóta is sokat idézett mondat Orbán Viktor miniszterelnöktől a Parlamentben 2020 márciusában, a felhatalmazási törvény vitájában. A 133 bátor – egy kivétellel – végül a március végi szavazásnál megvolt, sőt még 4 exjobbikos ellenzéki, valamint a német nemzetiségi képviselő is támogatta a hivatalosan a koronavírus elleni védekezést célzó, ám valójában a gyakorlatilag parttalan rendeleti kormányzásnak utat nyitó jogszabályt.
Ez a döntés politikai vízválasztónak bizonyult, hiszen
ekkor győzte le Orbán az időközben lassúvá és nehézkessé vált törvénygyárat – innentől még egyszerűbbé vált a kormányzás.
A törvényhozás stílusában és tartalmában is új korszakot nyitó rendeleti kormányzásnak a koronavírus-járvány első hulláma idején, 2020 márciusában elrendelt veszélyhelyzet ágyazott meg – ez első körben alig 3 hónapig volt hatályban. A felhatalmazási törvénnyel ez idő alatt a kormány 127 veszélyhelyzeti rendeletet hozott. Június közepén eltörölték a veszélyhelyzetet, és a kormány azt hangoztatta, hogy lemondott a rendeleti kormányzás eszközéről is, ám megalkották és elfogadták az úgynevezett átmeneti törvényt és a járványügyi készültségről szóló törvényt, melyekkel biztosították, hogy a korábbi veszélyhelyzeti rendeletek hatályban maradjanak.
A járvány második hullámának berobbanása után, 2020 novemberében a kormány ismét veszélyhelyzetet hirdetett, erre hivatkozva pedig a tavaly február elején véget ért második veszélyhelyzeti időszakban is sorra hozta a rendeleteket. A veszélyhelyzetet, mint különleges jogrendet a kormány ugyan 2021. február 8-tól megszüntette, egy másik döntéssel viszont már aznap újra bevezette. Azóta többször, legutóbb tavaly decemberben is meghosszabbították a veszélyhelyzetet, így a 2018-2022-es parlamenti ciklus vége után is, idén május végéig tartott a különleges jogrend, amely továbbra is lehetőséget adott a kabinetnek, hogy rendeletekkel kormányozzon.
Az újonnan felálló ötödik Orbán-kormány a járvány lecsengésével új hivatkozási alap után nézett, hogy ne kelljen feladnia ezt a kényelmes döntéshozatalt. A választás után a kabinet még ügyvezetőként áprilisban jelentette be, hogy júniustól meghosszabbítják a veszélyhelyzetet, de már nem a járvány, hanem az Ukrajnában zajló háború miatt. Ehhez az Alaptörvényt is módosították – ez lett a tizedik változtatás –, majd május 24-én, pár órával azután, hogy Novák Katalin államfő aláírta az Alaptörvény-módosítást és az új kormány hivatalosan is megalakult, kihirdették a háborús veszélyhelyzetet, új jogi alapot teremtve a rendeleti kormányzás folytatására.
Az, hogy az Orbán-kormány mennyire rákapott a hosszadalmas törvény-előkészítést, bizottsági tárgyalásokat, parlamenti vitát és szavazásokat részint kiváltó rendeleti kormányzásra, mi sem bizonyítja jobban, hogy a törvényhozás tempója 2020 második felétől látványosan lelassult. Igaz, már a ciklus első két évére is sokat veszített kezdeti lendületéből. A 12 évvel ezelőtti “fülkeforradalom”, a NER létrejötte után turbófokozatra kapcsolt jogalkotás miatt a törvénygyár elnevezést kiérdemlő parlament 2010–2014 között 859 törvényt hozott, és 10 018 szavazást tartott. Ez a tízezer feletti szám az Orbán-kormányok idejéből abszolút csúcs, de csak közelíti a 2006–2010 közötti baloldali ciklus 11 803-as értékét, és messze elmarad a 2002-2006 közötti 16 281-től, nem beszélve a rendszerváltás utáni első ciklus 22 885 szavazásáról.
Az ilyesfajta futószalag-törvénymunka még igencsak zavarta a 30 évvel ezelőtti Orbán Viktort. Az akkor ellenzéki képviselő Orbán 1991. december 11-i ülésén azt vetette az Antall-kormány szemére, hogy „az elmúlt másfél évben a parlamentet paragrafusgyártó gépezetté, kormányzati pecsétnyomóvá silányították, amelynek feladata a kormányfő szemében nem a felelősségelv érvényesítése, hanem a kormánydöntések szentesítése”. De 20 évvel később, kormányfőként Orbán még magát is óva intette attól, hogy törvénygyárrá változtassa a parlamentet. A miniszterelnök 2011. február 14-én, a parlament tavaszi ülésszakának nyitányán beszélt arról, hogy
Ha szív nélkül gyártjuk a törvényeket (…) akkor mi sem juthatunk messzire. Nem működhetünk úgy, mint egy törvénygyár, amelyben törvényhozó robotok dolgoznak”.
Hiába ódzkodott Orbán a törvényhozó robotoktól, a fideszes törvénygyár 2011-ben minden korábbinál több jogszabályt – köztük a teljesen új Alaptörvényt – fogadott el: a rendszerváltás óta először egy év alatt 200-nál is többet. A 2012-es évben aztán még több, 224 jogszabály készült, majd 2013-ban ezt a rekordot is megdöntötték 254 törvénnyel. A 2014-es választás után visszaesett az ismét kétharmados Fidesz-többséggel bíró Országgyűlés teljesítménye: 2014-ben egész évben mindössze 113 törvény született. A következő évben ugyan ismét 200 fölötti számú, 230 törvényt fogadtak el, 2016-ban viszont már csak 192-t, 2017-ben is csak 208-at.
A most zárult 2018–2022-es ciklusban a korábbi évekhez képest látványosan kevés, mégis fontos törvényt hozott parlament. A politikai vízválasztónak számító 2020-as év a veszélyhelyzeti jogalkotás során hozott, sokat bírált hatalomkoncentráló intézkedésekről szólt, de ekkor döntöttek az ellenzéket közös listára kényszerítő választási törvény módosításról is. De ezt megelőzően sem volt hiány a kedélyeket borzoló jogszabályokból. Ilyen volt 2019-ben az MTA megcsonkítását, a kutatóintézetek leválasztását lehetővé tevő törvény, 2018-ben pedig a Stop Soros törvénycsomag vagy a tüntetéshullám ellenére elfogadott túlóratörvény.
Majdnem minden évre jutott egy Alaptörvény-módosítás is, a legtöbb bírálatot ezek közül a 2020-as, a kilencedik kapta, amellyel rögzítették, hogy "az anya nő, az apa férfi".
Ebben a ciklusban egyedül 2021-ben nem változtattak a kezdetben “gránitszilárdságúnak” hirdetett alaptörvényen, viszont idén már kétszer is módosították, hiszen a májusi, a háborús veszélyhelyzetre utaló kiegészítést júliusban újabb változtatás követte: ekkor írták bele a szövegbe, hogy ősztől vármegyéknek hívják a megyéket. Az idei két módosítás soknak számít ugyan, de nem példa nélküli, ráadásul nem is a legtöbb: 2013-ban is kétszer módosítottak a szövegen, 2012-ben pedig egy év alatt háromszor is átírták az akkor még friss Alaptörvényt.
A most véget ért ciklus NER-viszonylatban mégis erős lassulást mutat: csak két olyan év volt, amikor 150-nél több törvényt hoztak. A viszonylag kevés új jogszabály között azonban sok fontos, a politikai közbeszédet azóta is befolyásoló törvény volt. A legjobb példa erre a még a tavaly tavaszi ülésszakban elfogadott, a homoszexualitást a pedofíliával összemosva az eredeti céljától tudatosan eltérített pedofilellenes törvény, amelyre hivatkozva a kormány azóta is csatázik Brüsszellel, és amely azóta is hivatkozási alap a Fidesznél az „LMBTQ-propaganda” elleni küzdelemhez. De a tavalyi év „terméke” az ellenzék által hatalomátmentőnek mondott, állami százmilliárdokat alapítványokhoz csatornázó parlamenti döntés, és a maradék egyetemek nagy részének „modellváltását” lehetővé tevő jogszabály is.
Törvényben rögzítette továbbá az Országgyűlés tavaly ősszel a 480 forintos benzinárplafont is. Már nem a törvények, hanem a kormányrendeletek sorát gyarapították aztán karácsony előtt a kampányra készülve az olyan “jóléti intézkedések”, mint például a hitelkamatok befagyasztása. Szintén veszélyhelyzeti kormányrendeletben döntöttek még tavaly év végén több mint 1000 milliárdos megszorító – hivatalosan hiánycsökkentő – intézkedésekről. Az idei év első néhány hónapjában, a ciklus végére látványosan visszavett a tempóból a törvényhozás: 2022-ben egyetlen törvénymódosításról szavaztak, és a választás előtt három ülésnapot tartottak.
Összességében a negyedik Orbán-kormány megalakulásától, 2018. májusától az idén májusban befejeződött ciklus végéig 597 törvényről döntöttek a képviselők – ezek közül 237 volt az új törvény és 360 esetben korábbi jogszabályt módosítottak. Ez a NER 12 évének számszerűen leggyengébb teljesítménye, hiszen az előző ciklusban, 2014-2018 között még 730 új törvényről, illetve módosítóról szavaztak, az azt megelőző parlamenti ciklusban, 2010-2014 között pedig még több, 859 hasonló döntést hozott az Országgyűlés.
Persze a parlamenti munka nemcsak gombnyomogatásból áll, a plenáris ülés a ritkábban izgalmas, gyakrabban azonban csak személyeskedő politikai viták terepe is – ebben pedig olykor Orbán Viktor miniszterelnök is részt vesz, amikor például a képviselők azonnali kérdéseire válaszol. Talán többször is részt vesz ilyeneken, mint szeretné. Ahogy tavaly nyáron egyszer megfogalmazta ezt:
Ott állok, szügyig vérben a Parlamentben, ha nem látták volna. Folyamatosan a legdurvább, brutálisabb, gyakran közönséges vitákban veszek részt.
Csakhogy ezek, az Orbán által emlegetett durva viták tét nélküliek – az ő számára is, és az ellenzék számára is. Ezek csupán klasszikus parlamenti aktivitások, amelyekkel az ellenzék úgy tesz, mintha valódi ellenzéke és számonkérője lehetne Orbán Viktornak, a kormányának, és a Fidesz-kétharmadnak – utóbbiak szintén szívesen tesznek így. Pedig mindezeknek a Fidesz és a kormány politikáját befolyásolni képes hatása nincs: a hangos és kemény ellenzéki interpellációk, azonnali kérdések pár perc hírnevet hoznak csak, a képviselői írásbeli kérdésekre többségében vagy semmitmondó, vagy kifejezetten pökhendi válaszok érkeznek a kormányzattól, az ellenzék törvénymódosítóit a kormánypárti kétharmad leszavazza, a rendkívüli üléseket pedig bojkottálja.
Fontos megemlíteni, hogy a Parlamenten kívül is számos döntés született a ciklusban, és ezalatt nemcsak a veszélyhelyzet idején hozott kormányrendeleteket kell érteni. Jelentősen megnőtt például azoknak a döntéseknek a száma, amelyeket az Orbán-kormány elrejt a nyilvánosság elől. Ahogy arról a hvg.hu is írt, ilyenek a “kétezres” kormányhatározatok. Nem tudni, mi áll bennük, mert ugyan minősített adatot nem tartalmaznak, így elvileg semmi nem indokolná a rejtegetésüket, mégsem nyilvánosak, és nem jelennek meg a Magyar Közlönyben sem. Minden korábbi rekordot megdöntve, 2010 óta a legtöbb ilyen döntést, 679 darabot tavaly hozta a kormány, ám ezek a keletkezésüktől számított 10 évig nem nyilvánosak, mert döntéselőkészítő anyagnak minősülnek.
Még érdekesebb a fenti, kettessel kezdődő sorszámú kormányhatározatoknál a nem nyilvános kormánydöntések egy másik csoportja, amelyeket hármassal kezdődő számozásuk miatt “háromezreseknek” neveznek. Ezek viszont valóban titkosak, vagyis minősített adatot tartalmaznak, és szemben a kétezresekkel, amelyek elvileg csak döntés-előkészítő jellegük miatt 10 évig nem nyilvánosak, ez utóbbiakat akár több évtizedre is titkosíthatják, amikor megkapják a “Bizalmas!”, “Titkos!” vagy “Szigorúan titkos!” minősítést. Az ilyen kormányhatározatokból is egyre több van.
