Orbán egy zsaroló, egy kofa, az EU-s megállapodás pedig szégyen az ellenzék szerint
Orbán Viktort lekofázták, a taktikáját eredménytelen zsarolgatásnak, a kormány EU-s megállapodását pedig szégyennek nevezték az ellenzéki pártok. Így reagáltak kedden arra, hogy az uniós országok EU-nagyköveteinek tanácsülésén hétfőn késő este született meg a megállapodás, amelynek része volt a Magyarországgal szembeni eljárás is. Este, ahogy megírtuk, elfogadták
A kompromisszum értelmében fenntartják a Magyarországgal szemben meghozott pénzügyi intézkedést, vagyis forrásbefagyasztást, ennek összegét azonban a három érintett operatív program keretének 55 százalékára csökkentették a 65 százalékról, elismerve a magyarok által elfogadott jogszabálymódosításokat. A zárolás feloldásához azonban elvárják azt, hogy a reformok kézzelfogható eredményekkel járjanak.
Demokratikus Koalíció
„Kofa lett a kormányfőből. Árus. Az állítólagos magyar nemzeti érdek és saját, illiberálisnak hívott rendszerének szatócsa” – így kezdte Gyurcsány Ferenc azt a rövid mondatokkal operáló, szabadversszerű Facebook-posztját, amiben azt állítja, hogy egy kis pénzért cserébe Orbán lemondott nemzeti érdeknek mondott meggyőződéséről.
Azért, hogy a múlt héten tervezett összegnél 400 milliárd forinttal kevesebb pénzt zároljon az EU, Orbán elfogadta, hogy 2600 milliárd forint zár alatt marad, elfogadta, hogy egyelőre nem jön 2400 milliárd forint szabad pénz, elfogadta, hogy legyen közös hitelfelvétel, elfogadta a globális minimumadót – írja a DK elnöke. Gyurcsány a lírai húrokon játszó bejegyzésért az alábbi sorokkal zárta:
„Hidegen metsző, száraz hópilléket kavaró szél tépi a zászlót a Karmelita tetején. Lobog, lobog fehéren.”
Jobbik
A Jobbik szerint a magyar kormány meghátrált, mert elfogadta a globális minimumadó bevezetését és az Ukrajnának nyújtott uniós hitelfelvételt is. A megállapodás létrejöttét viszont üdvözölte a párt, mondván, hogy „az uniós források járnak a magyar embereknek”.
A Jobbik azt állítja, hogy ők Európára szövetségeseként tekintenek, így gyorsabb és előnyösebb megegyezésre jutottak volna az EU-val. A párt keddi közleményében azt írták:
„A normális Magyarország azt is jelenti, hogy a keleti agresszor helyett Európával keressük a szövetséget.”
LMP
„Az európai politika olyan játék, amit nagyon sokan játszanak, és a végén a német nagytőke nyer” – így reagált a keddi közleményében az LMP az EU-s nagyköveti megállapodásra.
A párt azt egy olyan „klasszikus európai uniós kompromisszum”-nak nevezte, amivel a multinacionális nagyvállalatok és a globális nagytőke járt jól. Szerintük ugyanis az a gazdaságpolitika, amit a Fidesz művel az EU-s pénzekkel, valójában a multinacionális nagyvállalatok neoliberális kiszolgálása.
Az LMP közleménye azt is kijelenti: nem az EU fogja megbuktatni a magyar kormányt, az EU-s csodavárás a magyar ellenzéki politika egyik legnagyobb délibábja.
Momentum
Hazánk későn és kevesebb pénzt kaphat az EU-tól, és ezért kizárólag Orbán Viktort terheli a felelősség a Momentum politikusai szerint. Donáth Anna a Facebookon azt írja: az Európai Tanács tegnapi döntésével összesen több mint 4800 milliárd forint EU-s támogatáshoz nem jut hozzá továbbra sem a magyar gazdaság.
Cseh Katalin szintén a közösségi médiában reagált az EU-s megállapodásra. Szerinte Orbán Viktor aprópénzért dobta be a vétókártyáit.
„A másfél éves, eredménytelen zsarolgatás következtében súlyosbodott Magyarországon a megélhetési válság: novemberben 22,5 százalékos lett az infláció, az élelmiszerek ára 43,8 százalékkal emelkedett. A forint árfolyama egymás után döntötte a történelmi mélypontokat, októberben 1 euró több mint 430 forintba került.”
A Momentum EP-képviselői szerint azzal, hogy a Fidesz feladta vétóit az Ukrajnának szánt hitel és a globális minimumadó ügyében, bebizonyosodott, hogy Orbán részéről elvekről szó sem volt, mindkét ügyet csak a pénzért akadályozta.
MSZP
A kormány szégyenének tartja az MSZP, hogy továbbra is veszélyben van az uniós támogatásokhoz való hozzájutás. A párt keddi közleménye szerint ez a 12 éve tartó lopás és a jogállamiság leépítésének az eredménye. Azt írták:
„Magyarország érdeke az, hogy a németek, hollandok, finnek, svédek, a fejlett nyugat ne tekintsen minket Putyin trójai falovának. Magyarországnak az az érdeke, hogy ne kerüljön folyton szégyenpadra!”
Párbeszéd
Jávor Benedek szerint az elfogadott kompromisszum „az Orbán-kormány európai ambíciói szempontjából”, mivel a kormánynak ki kellett hátrálnia abból a vétóból, amivel fenyegetőzött, cserébe viszont csak minimális engedményt ért el. A Párbeszéd korábbi EP-képviselője szerint most kiderült, hogy az uniós intézmények képesek és készek keményebb tárgyalófélként mutatkozni, mint amihez Orbán az elmúlt 12 évben hozzászokott.
„A magyar pozíció a valóságban igen gyenge, és Orbán eddigi sikereit főképp annak köszönheti, hogy a blöffjeit nem hívta le senki.”
A hétfői megállapodás Jávor szerint nem zárja le a konfliktust, mivel az EU továbbra is szorosan monitorozni akarja az EU-s források magyarországi elköltését. A Párbeszéd politikusa arra is felhívta a figyelmet, hogy Magyarország elszigetelődött az EU-ban, de Orbán így sem szenvedett megsemmisítő vereséget.