• 2022 szeptember 02.

Ön is visszamegy háromszor megnézni, kihúzta-e a vasalót?

“Minden egyes elindulásnál ellenőrizni kell, hogy bezártam-e az ajtót. Régen húszszor kellett, ma már elég kétszer."

"Legalább 15 percet kell zuhanyozni. A mosdókagyló csapját nem nyitom meg, csak a zuhany alatt tudok kezet mosni. Fogat mosni a kanapén ülve kell.”

“A kislányom rettegett bármihez hozzányúlni, mert félt, hogy férges lesz tőle. Emiatt nem evett sem zöldéget, sem gyümölcsöt, nem fogott meg kilincset, villanykapcsolót a lakásban. A legrosszabb időszakban már konkrétan semmit.”

“Ha piros autót látsz, akkor várni kell, amíg elég fehér autó nem érkezik, hogy semlegesítse a piros autó rossz hatását. Ha nincs forgalom, akkor akár 60 percet is eltölthetek egy kereszteződésben, volt, hogy este 10-re értem haza a munkából.”

“Előfordult, hogy elutaztam egy másik városba, és éjjel haza kellett mennem jönnöm, mert jöttek a képzelgések, hogy talán nyitva hagytam az ajtót, bekapcsolva a sütőt, vagy bedugva a vasalót.”Az OCD, vagyis az obszesszív-kompulzív zavar nevű kényszerbetegség szélsőséges tüneteiről mesélt nekünk több olvasónk, akiknek a mindennapjait mérgezi a kételkedés betegsége (régi nevén: anankasztikus neurózis). Ezek már súlyosabb, diagnosztizált és kezelésre szoruló esetek, de Magyarországon rengeteg ember küzd az OCD ún. szubklinikus tüneteivel, vagyis olyan állapottal, amellyel még együtt lehet élni orvosi segítség nélkül. Vagyis mondjuk jobbra tekeri háromszor a liftgombot, visszamegy ötször ellenőrizni a sütőt, kényszeresen kerüli a piros térköveket, vagy otthagyja az üzletet, ahol nem a polcokkal szimmetrikusan rakták fel a konnektort a falra. Csigó Katalin pszichoterapeutával, a Nyírő Gyula Kórház Országos Mentális, Ideggyógyászati és Idegsebészeti Intézetén működő Kényszerbetegség szakambulanciájának (OCD) intézeti vezető pszichológusával arra kerestük a választ, hol érnek véget a szokások, hol kezdődik az OCD és miért ez az egyik legtöbb szenvedést okozó viselkedészavar.

hvg.hu: Népbetegség az OCD Magyarországon?Csigó Katalin: Azt nem mondanám, hogy népbetegség, de a statisztikai adatok szerint a negyedik leggyakoribb pszichiátriai kórkép, és úgy tapasztaljuk, hogy a betegek száma folyamatosan nő. Ráadásul rengeteg olyan OCD-s van, aki képes a tüneteket hozzáigazítani a mindennapjaihoz. Az ő állapotuk nem éri el azt a szintet, hogy felismerjék, szakszerű segítségre van szükségük, és nem kerülnek fel a radarunkra. Sokuk igyekszik leplezni ezeket a szokásait, akár úgy is, hogy a munkahelyén inkább nem megy vécére, nehogy észrevegyék, hogy negyedórán át mos kezet. Ők szubklinikus tünetekkel élnek és akár 5-7 év is eltelhet, mire szakszerű segítséget keresnek. És az sem segít, hogy viszonylag kevés helyen kezelik ezt az alapellátás részeként.hvg.hu: Jó, nem népbetegség, de ez is egy a “rohanó világunk” tipikus betegségei közül?Cs. K.: A pszichológia történetében vannak egyes időszakokra jellemző kórképek. Freud korában például ilyen volt a hisztéria, később a pánikbetegségeknek volt felfutása, most pedig a személyiségzavarok, és igen, a kényszerbetegség van felívelőben.

Igény a kontrollra a sokszor kontrollálhatatlannak tűnő világban.

“Megteszem, hogy biztosan ne legyen baj” - így lehetne a betegség lényegét egy mondatban összefoglalni. A kényszer azt hiteti el a pácienssel, hogy hatással lehet a világ folyására, ha mondjuk jobb lábbal lép fel minden járdára.hvg.hu: És változik a betegség karaktere is az idők folyamán?Cs. K.: Mostanában sok páciens jelentkezik figyelemzavarral, ADHD alapbetegségekkel, vagy addikciós problémákkal. 10 évvel ezelőtt nem találkoztam még ilyen esetekkel. Már nem mindig a szorongás a jellemző, mint korábban, inkább az ingérlékenység, vagy az impulzivitás.hvg.hu: Hol érnek véget a hétköznapi szeánszaink, a reggeli rituálék és hol kellene megszólalni a vészcsengőnek, hogy ha a határátkelőtől is visszafordulok megnézni a vasalót, amit be sem kapcsoltam, akkor valószínűleg baj van?Cs. K.: A szokás rendszert, szisztémát ad a mindennapjainkban. A szokásaink automatizmusok, amik biztonságérzettel töltenek el. Ezek mentén kelünk fel, fekszünk le és intézzük a napi tevékenységünket. Helyenként tűnhetnek ugyan túlzónak mások szemében, de

az igazi különbség a szokások és a kényszerbetegség között, hogy az előbbin képesek vagyunk változtani. Az OCD tünetein viszont nem, vagy csak szakszerű segítséggel.

Ha például valaki elmegy kempingezni, meg fogja változtatni a felkeléshez, tisztálkodáshoz kapcsolódó szokásait. A kényszerbeteg viszont képtelen lesz erre, neki ott is 15 percig kell majd kezet mosnia, megváltozott körülmények között is mindent pontosan ugyanúgy kell teljesítenie, mint otthon. És a szokásokkal ellentétben nem biztonságérzetet adnak, hanem egy folyamatos kínzó, nyugtalanító érzést jelentenek, elhagyásukat fenyegetésként éli meg a páciens. Van viszont összefüggés, mert a szokásaink is átmehetnek tünetekbe.

hvg.hu: Hogyan? Triggereli egy trauma, és a szokások rabjává teszi?Cs. K.: Egy terápiában fel lehet fejteni, hogy volt-e ilyen élmény, de ez nem törvényszerű. Sokszor nincs semmiféle kapcsolat mondjuk az ön által említett piros autó és a rossz érzés között. Ez egyszerűen egy gondolati asszociatív összefüggés, ami a beteg gondolati rendszerében jött létre. A pácienseimnek úgy szoktam magyarázni, hogy olyan ez, mintha két gondolati molekula lenne a piros autó és a baljós érzés, amiket egy speciális kötés kapcsol össze az agyukban. Ezt a kötést megszakítani pedig iszonyú nehéz.

hvg.hu: Hol van akkor a határ?CS. K.: Ha a tünetek minimum napi egy órát igénybe vesznek - ez az egyik diagnosztikai kritérium. Ez nem azt jelenti, hogy valaki egy órát töltsön legalább a villanykapcsolgatással, vagy konnektor-ellenőrzéssel, mert beleszámít a tevékenységhez fűződő baljós gondolatokkal eltöltött idő is. A másik, hogy olyan ereje van ezeknek az érzéseknek, ami nem teszi elkerülhetővé, hogy végrehajtsam, amit diktálnak. Innen jön a kényszerbetegség elnevezés is, hiszen kényszerít a gondolat, de ezt se a betegek, sem én nem szívesen használjuk, inkább maradjunk az OCD-nél.

hvg.hu: Honnan tudják az OCD-sek, hogy túllépték ezt a határt?Cs. K.: Nem könnyű, hiszen gyerekkorban még normál jelenség a kényszeres gondolkodás. Akinek óvodás korú gyereke van, az ismeri a végtelenített kérdéseket, a százezerszer ugyanott végigtolt kisautót. Ez akkor még a legtöbb esetben normál jelenség, bár természetesen vannak kivételek.hvg.hu: Akkor hogyan tudnak egyáltalán közbelépni a szakemberek?Cs. K.: A legnagyobb veszély éppen ez, hogy mi szakemberek, pszichoterapeuták a legtöbbször már csak akkor találkozunk a beteggel, amikor tényleg baj van, ekkor pedig már sokkal nehezebb a kezelés és sok időt vesz igénybe.hvg.hu: Az OCD-s tudja, hogy amiben hisz, az nem igaz?Cs. K.: Az OCD-s betegek tudják, hogy a tudatukba betörő gondolat irracionális, de nem tudnak tőle szabadulni. A cselekvések mellett az OCD sokszor bizarr gondolatoknál leragadó figyelemmel is jelentkezik. Egyes esetekben akár szexuális töltetű, vagy erőszakos képek villannak fel.

Nagyon fontos elmondani, hogy mindannyiunknak vannak efféle gondolatai, de a legtöbb ember egyszerűen továbblép, átsiklik ezek felett.

Az OCD-s ott marad és képtelen elszakadni tőle. Túl nagy ingert kap a gondolat, aztán pedig a reakció, hogy ezt mindenképp el kell kerülni, valamit el kell kezdenem csinálni, hogy ez be ne következhessen.hvg.hu: Mik voltak a legszélsőségesebb példák, amiket praxis során látott?Cs. K.: Hozzám eljutnak a nagyon súlyos esetek is. Szakemberként azt tapasztalom, hogy a páciensek számára szinte a legnagyobb szenvedéssel járó betegségről beszélünk. Sokszor olyan élethelyzetek elkerülésével jár, akár kiskorúaknál is, amiben egyébként részt kellene vennie, ami pozitív élményekkel járna számára. A betegeimnél a szélsőségek elsősorban abban az értelemben jelentkeznek, hogy már nem képesek rejteni a kényszereiket és beszorulnak a négy fal közé. Erre jó és szakmailag is remekül ábrázolt példa volt az Aviator című film jelenete Leonardo DiCaprióval.

Vannak OCD-sek, akik például csak több karanténállomáson keresztül visznek csak be tárgyakat az otthonukba. Ez olyan szélsőséges formát ölthet, hogy a páciens minden újonnan érkező élelmiszert - és ebbe beleértem a zöldségeket, gyümölcsöket is - Domestosba, vagy Flóraszeptbe áztat. El lehet képzelni ennek milyen egészségkárosító hatása lesz, de a félelem ennyire erős mindenfajta fertőzéstől. Ennek még eggyel erősebb változata, mikor mindez már a családtagokra is kiterjed, nekik is részt kell venniük a rituálérendszerben.A kételkedés extrém példája pedig az, mikor a páciens elábrándozik vezetés közben, és aztán nem tudja meggyőzni magát, hogy ezalatt nem ütött el senkit. Végül több száz kilométerről kell visszamenni ellenőrizni. Közben pedig tisztában van vele, hogy ha ilyesmi előfordult volna, azt észre kellett volna vennie. Itt látszik tisztán, hogy a megjelenő gondolat valóságnak tűnik, vagy legalábbis összemosódik a valósággal.hvg.hu: Ha jól tudom, itt is van egy skála, tehát van, aki tökéletesen tisztában van vele, hogy nem igaz, amit gondol, de hajtja a kényszer, és olyan is, aki teljesen valószerűnek éli meg a veszélyt.Cs. K.: Igen. Korábban azt gondoltuk, hogy a kényszerbeteg mindig tudja, hogy ezek irracionális gondolatok, a legújabb kutatások szerint azonban rámutatnak, hogy vannak, akik beborulnak ebbe a “kényszerező állapotba”, ahol elvész a racionális és az irracionális határa.

Pont ezért jelentenek nagy veszélyt rájuk például az alternatív gyógymódok, amik elhitetik, hogy a gondolatainkkal teremteni tudunk.

A kényszerbetegeknek pedig pont ez a legnagyobb félelme, hogy a gondolataik és a kényszercselekvések képesek befolyásolni dolgok menetét.hvg.hu: A Covid befolyásolta a betegek számát, vagy állapotát?Cs. K.: Az ambulancián készítettünk erről egy kutatást. A nemzetközi szakirodalomban ugyanis felvetődött hogy a bevezetett higiéniás szabályok fokozhatták az OCD-sek tüneteit. A mi kutatásunk ezt nem támasztotta alá. Azt láttuk, hogy nem jelentek meg kifejezetten Covid-specifikus új tünetek. Azoknál a betegeknél romlottak a tünetek, akik nem kaptak megfelelő terápiás segítséget. Ebből pedig következik, hogy nem maga a Covid megjelenése ront vagy nem ront az állapoton, hanem az, hogy van-e elérhető szakmai segítség.hvg.hu: Hogyan lehet kezelni az OCD-t?CS. K.: A kezelés nem egyszerű, komplex megközelítésre van szükség. Van, hogy elég a viselkedésterápia, van, hogy gyógyszeres kezelésre is szükség van, például ha az illető már nem tud aludni, dolgozni sem a kényszerek, vagy a velük kapcsolatos gondolatok miatt. A rövidtávú cél, hogy a beteg a tünetek felett kontrollt tudjon gyakorolni, erre léteznek módszerek. A kényszerek azonban nem múlnak el maguktól, a kezelés során tünetváltások fordulhatnak elő, vagy akár terebélyesedhetnek is. Ez egy nagyon alattomos betegség, szépen-lassan behálózhatja az élet minden területét. Szakmai segítség nélkül nem fognak elmúlni.Visszatérve a kezelésre, a pszichoterápia összetett és integratív. Az elején mindig érdemes a tünetekre fókuszálni, hiszen gyors megoldásra van szükség. Technikákat kell gyakorolni, ez a viselkedésterápia bizonyos százalékban segít. Az OCD gyökerei azonban ennél sokkal mélyebben vannak, ezt pszichoanalitikusként mondom. Meg kell találni, hogy mik ezek a nagyon mély félelmek, vagy kétségek önmagammal kapcsolatban, amikre rá tudnak épülni, amikből táplálkozni tudnak ezek a tünetek.hvg.hu: Ki lehet gyógyulni 100 százalékosan az OCD-ből?  Cs. K.: Az esetek egy részében igen, de ez nem azt jelenti hogy az illető ezután majd szorongásmentes életet fog élni.

A szorongásunk a túlélésünk egyik záloga. Karakter és temperamentum kérdése, hogy ez kinél milyen formában jelenik meg.

A tüneteket viszont le lehet küzdeni. Ha visszatérünk a sokszor emlegetett piros autós példára, ha ez a páciens meggyógyul, az nagyjából azt jelentheti majd, hogy továbbra is azonnal kiszűri reflexszerűen, hogy hány ilyen autó van éppen az utcán, de nem fog szorongani azon, hogy mikor jön a fehér autó. Ez azonban egy hosszú gyógyulási folyamat, nem pár hétről beszélek. Kemény energiákat kell belefektetni és az ideiglenes visszaeséseket sem lehet kizárni. hvg.hu: Hogyan talált rá az OCD-re, mint szakterületre?Cs. K.: 23-24 éve foglalkozom OCD-s betegekkel. Egy nagyon ritka terület volt akkoriban, amikor kezdtem a szakmát, a 90-es évek végén. Egy olyan pszichiátriai osztályon dolgoztam, ahol Dr. Németh Attila osztályvezető főorvosnak ez volt a specialitása. Ő küldött hozzám először OCD-s betegeket. Az keltette fel az érdeklődésemet, hogy mennyire változatos a tünettan és nagyon inspiráló megpróbálni megérteni, hogy mi történik a betegekkel. Ráadásul rengeteget fejlődött a gyógymód is az elmúlt 20 évben. Nehéz persze, mert azonnali sikerélmény sosincs, hosszú és néha gyötrelmes együttműködésre van szükség a gyógyuláshoz.