Olyan festményt adtak át a Karmelitában, amely „közénk hozza a szenteket”
Új műalkotást adtak át a magyar kultúra napján a Karmelitában. A Beethoven-terem falát mostantól Kisléghi Nagy Ádám Szent párbeszéd című festménye díszíti. A művész alkotása kifejezetten erre a helyszínre készült, amely egykor a karmeliták templomának adott otthont, ma pedig koncertteremként használják.
Az új festményt Kocsis Fülöp, a Hajdúdorogi főegyházmegye érsek-metropolitája méltatta. Szerinte a művészet nem lehet csak szakrális: „Nem a témája miatt, hanem mert üzenete hordozza a szakralitást, vagyis az ég és a föld összekapcsolását, a mennyei földre érkezését.”
Mint mondta, a most átadott kép közénk hozza a szenteket, de nem pusztán ábrázolásával. Kisléghi Nagy Ádám képének címe: Sacra conversazione, szent beszélgetés. „A szentek ugyanis beszélgetnek” – mondta, kiemelve: ahhoz, hogy meghalljuk a szentek szavát, nekünk is „szentekké kell válnunk”.
„A művészet szentté tesz, közel hozza a szentséget, részesít belőle. És éppen erre van szüksége a mai magyar valóságnak, a mai Európának, a mai világnak” – fogalmazott Kocsis Fülöp.
Az épület az 1700-as évek közepétől a karmelita rendnek adott otthont, a mai koncertterem akkor templomként szolgált – emlékeztetett Sikota Krisztina, a Várkapitányság turisztikai, kulturális és kommunikációs vezérigazgató-helyettese. Miután II. József feloszlatta a karmeliták rendjét, az uralkodó kérésére Kempelen Farkas áttervezte az épületet, ami színházként működött tovább, ez volt Buda első kőszínháza.
Kisléghi Nagy Ádám, Kossuth-díjas festőművész elmondta, hogy az egykori karmelita templom nyugati falára készült a műalkotás. Mint fogalmazott,
a terem képért kiáltott.
A festőművész elmondta, egy látomást festett meg, amikor először lépett be a terembe, már látta maga előtt a kész képet. A festmény 17 négyzetméteres, 5,6 méter magas, 37 figura, angyalok és szentek láthatók az alkotáson, a jelenet egy kupola térben, egy templombelsőben zajlik. „Azt festettem meg, amin szeretnék én is részt venni, ha meghalok. Ez hajtott” – mondta, és ezért választott olyan szenteket, akik számára különösen kedvesek.
A művész beszélt arról is, hogy az volt a legfontosabb számára, hogy ne illusztráció legyen a műve. „Azt akartam, hogy olyan jelenet legyen, amelyet én álmodok meg, és nem akarja azt elmondani, amit az írás is el tud.”
