Ok nélkül mondhatott le a portugál kormányfő: összekeverték a nevét a gazdasági miniszterével
Ahogy a hvg.hu is megírta: kedden lemondott António Costa portugál miniszterelnök, miután a rendőrség razziát tartott a miniszterelnökségen és korrupció gyanújával őrizetbe vette hivatalvezetőjét és személyes tanácsadóját.
Az ügyészség több milliárd euró értékű korrupciógyanús ügyben nyomoz lítiumkitermelési koncessziókkal, egy hidrogénüzemmel és egy nagyszabású adatközponti beruházással kapcsolatban, állítólagos hivatali visszaélés, politikusok megvesztegetése és befolyással való üzérkedés gyanúját vizsgálva.
Csakhogy, ahogy az Euronews írja a legnagyobb portugál hírügynökség LUSÁ-ra hivatkozva:
valójában nem a miniszterelnök lehet érintett az ügyben, hanem hasonló nevű minisztere.
António Costa azért mondott le, mert neve előkerült a vizsgálatok során, azonban a héten megtartott házkutatások után az egyik, az ügy felderítésének részeként lehallgatott személy kihallgatása során elmondta:
Mindvégig António Costa Silváról, a gazdasági miniszterről volt szó a beszélgetésekben.
Ettől még önmagában nem logikátlan, hogy ne csak az érintett, hanem akár maga a miniszterelnök is lemondjon, ha erős a gyanú, hogy kormányában korrupt politikusok ülnek vezető poszton. Ha kíváncsi arra, milyen az, amikor ez nem történik meg, itt találja a Schadl-Völner-üggyel kapcsolatos cikkeinket: