20° Budapest
2025 augusztus 03., vasárnap
image

Nyilvánosak a dokumentumok: ennyit derítettek ki eddig a titkosszolgálatok Márki-Zayék külföldi adományáról

Márki-Zay Péter egykori közös ellenzéki miniszterelnök-jelölt és Kocsis Máté Fidesz-frakcióvezető is követelte az ellenzékhez az Action for Democracy amerikai szervezettől a Márki-Zay-féle Mindenki Magyarországa Mozgalomhoz (MMM) érkezett adományok útját vizsgáló, titkosított titkosszolgálati jelentéseinek feloldását, ezt pedig a titokgazda megtette, ez alapján pedig a témában eddig már tájékoztatást kapó nemzetbiztonsági bizottság jobbikos elnöke, Sas Zoltán a parlamenti szakbizottság honlapján közzé is tette az immár nyilvánosságra hozható, minősítés alól feloldott iratokat. A Nemzeti Információs Központ dokumentumaiból a következők derültek ki:

A szolgálat szerint „tervszerű folyamatra utal az is”, hogy az Action for Democracy február 24-én kezdte meg működését, és az első utalást már március elsején teljesítették az Oraculum 2020 Kft. felé (aznap 684 672 dollárt utaltak el). Az Oraculum ebből 324 millió forintot utalt el a DatAdat Professional Kft.-nek, ami így összesen 483,7 millió forintot kapott.

Azonban a vizsgálatnak még nincs vége: egyelőre elemzik, hogy az érintett magyar civil szervezet és a cégek mire használták fel a külföldről kapott támogatást.

A nyilvánosságra hozott dokumentumok mellett feloldották a titkosítás alól azt a prezentációt is, amit a szolgálat a Nemzetbiztonsági Bizottságnak bemutattak, ebből azonban sok újdonság nem derül ki,

a legfőbb kérdésre, miszerint kik adták valójában a támogatásokat, és hogy ez miért is jelent nemzetbiztonsági kockázatot, nem kaptunk egyelőre választ.

Később az MMM közleményt adott ki, miszerint "a nyilvánosságra hozott titkosszolgálati jelentés semmilyen nemzetbiztonsági kockázatot nem tárt fel a Mindenki Magyarországa Mozgalommal kapcsolatban, éppen ezért Márki-Zay Péter, a Mindenki Magyarországa elnöke a téma kapcsán vitára hívja Kocsis Mátét, a Fidesz frakcióvezetőjét, hogy a további kérdésekről élő adásban, a széles nyilvánosság előtt, az adófizetők pénzéből fenntartott köztévében vitázzanak."

Az MMM közleménye alpján azonban érdemes megjegyezni, hogy állításukkal ellentétben a titkosszolgálati vizsgűlat nem zárult le, így nem zárható ki, hogy a későbbiekben sem állítanak meg majd a külföldi támogatás kapcsán nemzetbiztonsági kockázatot. A Mindenki Magyarországa Mozgalom támogatásairól egyébként itt írtunk bővebben: