Novák Katalin szerint Magyarország nem kér a szovjet birodalmi mentalitásból
Magyarország erején felül segíti Ukrajnát a „fegyvernyugvás” céljából – mondta Novák Katalin a Corriere della Sera olasz napilapnak. Az MTI által szemlézett interjúban a magyar államfő hangsúlyozta, hogy „az orosz-magyar kapcsolatokba senkinek sem szabad romantikát beleképzelnie”, és a kormányzati kommunikációhoz képes élesebben fogalmazott Oroszországgal kapcsolatban, egyértelműen agresszornak nevezve. Többek között azt mondta, hogy
Ezzel együtt is hangsúlyozta, hogy reálpolitikai érdekek mentén kell a kapcsolatot tartani Oroszországgal nemcsak Magyarországnak, hanem Európának is. Ezt azzal indokolta, hogy Magyarország kőolaj fogyasztásának 55, gázfogyasztásának 80 százalékát Oroszország biztosítja. Igaz, a köztársasági elnök szerint Magyarország dolgozik azon, hogy ez a kiszolgáltatottság mielőbb lényegesen csökkenjen.
Mikor arról kérdezték, hogy egyetért-e Orbán Viktor miniszterelnök illiberális demokráciával kapcsolatos gondolataival, Novák azt felelte:
„számomra a hangsúly a demokrácián, a nép akaratán alapuló berendezkedésen és működésen van. Értékrendem szerint keresztény, konzervatív nő vagyok, aki elfogadja, sőt igényli a sajátjától eltérő véleményeket, gondolatokat”.
Szerinte „démonokat kerget”, aki revizionizmust lát abban, hogy Magyarországnak fontos a környező országokban élő magyarok szülőföldön történő boldogulása. Nem tudja elfogadni, hogy éppen a háborútól szenvedő Ukrajnában fordítanak most külön energiát arra, hogy az ott élő nemzeti kisebbségek helyzetét ellehetetlenítsék, pedig az anyanyelvhasználat, a kisebbségi jogok elvitathatatlanok.
Nőügyi, és az LMBTQ közösséget érintő témákban arról beszélt, hogy: Magyarországon mindenki szabadon élhet, nemtől, vallási, nemzetiségi hovatartozástól, politikai meggyőződésétől, szexuális orientációtól függetlenül, a törvények védelmet biztosítanak a szexuális kisebbségeknek is, de a „hagyományos családi értékeket” kiemelt védelemben részesíti az alaptörvény.