Budapest
2025 szeptember 12., péntek
image

Novák Katalin is fotózkodott egyet Joe Bidennel

Fotót posztolt a Joe Bidennel való találkozójáról Novák Katalin a Twitter-oldalán. Novák azzal a kísérőszöveggel töltötte fel a képet, hogy az amerikai elnöknek is hangsúlyozta a mihamarabbi békekötés fontosságát, illetve, azt is közölte vele, hogy a magyar emberek a gyors béke pártján állnak.

Korábban már beszámoltunk róla, hogy a NATO keleti tagállamait tömörítő Bukaresti Kilencek varsói csúcstalálkozóját követően a tagok közös nyilatkozatot adtak ki, a magyar államfő által pengetett húrokkal némileg ellentétes szellemiségű tartalommal.

Szerepel benne például Ukrajna védelmi erőfeszítéseinek határozatlan ideig való támogatása, illetve a háborús bűntettekért felelős személyek felelősségre vonásáról szóló rész sem a mihamarabbi békekötés igényét támasztja alá. Megint csak nem a magyar külpolitika által taposott irányba mutat a „Kreml destabilizáló és káros befolyásának kitett” partnerekkel folytatott közeli együttműködés propagálása sem, főleg azért, mert a nyilatkozat említi Bosznia-Hercegovinát is, márpedig arrafelé Vlagyimir Putyin és a boszniai szerb vezető, Milorad Dodik mellett bizony Orbán Viktor is destabilizáló aktornak minősül.