Nő-e a gyerekvállalási kedv, ha pénzt ad érte a kormány? Harminc év családpolitikáját nézték át a válaszért
A 30 év alatti, gyereket vállaló nőkre is kiterjesztik a 25 év alatti fiatalok személyi jövedelemadó-kedvezményét – jelentette be Orbán Viktor a kormányinfón. Mindez két nappal az után történt, hogy a Központi Statisztikai Hivatal kiadta az új demográfiai adatait, és most már majdnem biztosra mondhatjuk, hogy amikor a decemberi számok is kijönnek majd, azt látjuk, 2011, 2013, 2018 és 2019 után ez az ötödik olyan év a magyar történelemben, amikor 90 ezer gyerek sem születik. Sőt, a 2012 óta tartó trendet megtörve idén valószínűleg a gyerekvállalási kedvet ennél is jobban mutató termékenységi arányszám (azaz annak a mutatója, hogy egy nő hány gyereket szül élete során) is csökkenni fog.
És mindettől teljesen függetlenül szintén a mostani hétfő volt az a nap, amikor a Tárki kiadta az idei Társadalmi riportját. Ebben a kétévente megjelenő kiadványban az ország legfontosabb társadalmi folyamatait elemzik, idén például sok más téma mellett részletesen megnézték, hogy az elmúlt évtizedekben mennyire befolyásolta a különböző kormányok családtámogatási politikája a gyerekvállalási kedvet. Spéder Zsolt és Murinkó Lívia az 1985 és 2016 közötti időszakot nézte át (azért épp ezt, mert erről állnak rendelkezésre a KSH Népességtudományi Kutatóintézetének nagymintás kutatásai, amelyekben társadalmi és demográfiai mutatók alapján bontva is vannak információk a születésekről). Nem azt vizsgálták, hogy sikeres volt-e egy-egy kormány családpolitikája, hanem azt, hogy
a kormányok döntéseinek sok közük volt-e egyáltalán a gyerekvállaláshoz, vagy egész más okok a fontosak, amikor egy pár azon gondolkozik, legyen-e gyerekük vagy ne.
A fő megállapítást nagyon röviden úgy lehet összegezni: abban fontosabb a kormány segítsége, hogy a kétgyerekes családok vállaljanak egy harmadik gyereket, az első gyerek megszületéséről hozott döntésben viszont sokkal kisebb szerepe van a családtámogatásoknak.
Az első gyerekek
Az évtizedek egyik legfontosabb folyamata világos: jócskán kitolódott az életkor, amikor az ember szülővé válik. 1985-ben 22,6 év volt az anyák átlagos életkora az első gyerekük születésekor, 2016-ban már 28,4 év. Az elemzés szerint ez a folyamat nagyrészt független volt attól, hogy az aktuális kormány épp milyen családpolitikát folytatott.
A gazdasági környezettől mégsem lehet teljesen elvonatkoztatni. Ugyan az első gyerek vállalásának ideje folyamatosan tolódik egyre későbbre, ezen belül azért kimutatható, hogy egy pár az első gyerekét nagyobb eséllyel vállalja olyan időszakban, amikor alacsony az infláció.
A családtámogatások politikájának változása sem teljesen mellékes azért. A Bokros-csomag idején nagyot esett a gyerekvállalási kedv, főleg a szakmunkás és az érettségizett nők körében, hiszen őket érintette igazán rosszul az, hogy a családi pótlék vagy a gyes csak egy adott szintnél kisebb jövedelem alatt járt onnantól: nem voltak elég szegények a támogatáshoz, és nem voltak elég gazdagok ahhoz, hogy ezt kis kárral megússzák.
Csakhogy amikor 1999-ben az első Orbán-kormány visszaállította az 1995 előtti családtámogatások nagy részét, azzal sem tudta megnövelni a kedvet az első gyerek vállalásához.
Sőt, igazán azóta sem állították vissza. A 2010-es évtizedben volt ugyan némi emelkedés, de ez szignifikánsan így sem tér el az 1995–1998 közötti mutatótól.
Ha összességében nem is volt nagy változás, két csoportnál azért mégis sikerült eredményt elérni. A 2010-es évek első felében a diplomás dolgozó nőknek nőtt a gyerekvállalási hajlandósága, nyilván nem függetlenül a gyerekek után járó adókedvezménytől – mellesleg ők voltak az az egyetlen társadalmi réteg, akiknek a gyerekvállalási kedvét nem törte meg a Bokros-csomag.
A mostani Orbán-kormányok alatt pedig lett még egy csoport, akik szívesebben vállalnak gyereket, mint korábban, pedig szinte semmilyen adókedvezményt nem tudnak érvényesíteni, mégpedig a nem dolgozó nők. A legképzetlenebbeknél ráadásul van egy nagyon érdekes kettősség. A legfeljebb 8 osztályt végzettek körében az átlagosnál sokkal nagyobb a gyerekvállalási kedv, kivéve egy csoportjukat: akik dolgoznak. Ők az országos átlagnál sokkal kisebb eséllyel válnak szülővé.
A harmadik gyerekek
Sok társadalmi mutató befolyásolja azt is, hogy ki lesz nagycsaládos – például az átlagosnál nagyobb eséllyel lesz minimum három gyerekük a diplomásoknak, a 8 általánost sem végzetteknek, a romáknak, a vallásosaknak, sőt még az is kimutatható, hogy sokkal nagyobb valószínűséggel vállal egy pár harmadik gyereket akkor, ha az első két gyerekük azonos nemű.
Fontos persze az első gyerek megszületésének időpontja is, hiszen az minél korábbi, annál nagyobb esély van három gyerekre. De látszik, hogy a társadalompolitika sokkal jobban tud hatni arra, hogy két gyerek után egy pár vállaljon-e harmadikat, mint arra, hogy vállalják-e az elsőt.
Két olyan időszak volt, amikor másfélszer nagyobb volt a harmadik gyerek megszületésének esélye, mint a rendszerváltás előtt: a családi adókedvezmény bevezetésének ideje, azaz 1999–2005, majd az azt követő univerzális családtámogatási időszak, 2006 januárjától 2009 márciusáig.
Vagyis az adókedvezmény bevezetése után megnövekedett a harmadik gyermek vállalásának a valószínűsége. A meghosszabbított és anyagilag támogatott gyerekvállalási szabadság viszont nem módosította a termékenységi gyakorlatot.
Amikor a fix összegű díjazás mellett meghosszabbított gyermekgondozási szabadság is járt, az az alacsonyabb státuszúakat motiválhatta további gyerekvállalásra. Ez magyarázhatja azt, hogy amikor drágább lett a gyerekvállalás, akkor első gyereket kevesebben vállaltak, de azok közül, akiknek volt már két gyereke, többen döntöttek úgy, hogy legyen egy harmadik is.
A szerzők szerint három fontos oka volt annak, hogy itt már megjelent érdemi hatás:
Sok szempontból már a fogantatásnál eldől, milyen életre számíthat az ember
Veroszta Zsuzsanna tanulmánya azt vizsgálta, a szülők társadalmi jellemzői szerint csoportosítva mekkora esélykülönbségek vannak a magyar gyerekek között abban a pillanatban, amikor megszületnek, és csecsemőkorukban – és persze már a fogantatásuk idején.
Az nem nagy hír, hogy jelentősek az eltérések, az viszont még így is meglepő, hogy valójában mennyire nagyok. A szülők foglalkozási státusza alapján öt azonos nagyságú, egyaránt 20–20 százalékot kitevő csoportba sorolta a kisgyerekes családokat, így hasonlította össze a csecsemők helyzetét. Néhány megállapítás a tanulmányból:
