Netanjahu szerint két célja van a háborúnak: a Hamász elpusztítása és a túszok kiszabadítása
Az izraeli miniszterelnök kijelentette, hogy Izrael nem hagyja abba a harcokat a gázai Al Shifa kórház körül, és nem hagyja abba a háborút sem, aminek Benjamin Netanjahu szerint két célja van Izrael számára:
Az egyik, hogy elpusztítsuk a Hamászt, a másik pedig, hogy visszahozzuk a túszainkat."
A kormányfő minderről a CNN-nek adott interjújában beszélt, ahol arról is kérdezték, hogy Izrael - amely szerint a Hamász a kórházban húzza meg magát - hogyan fogja biztosítani, hogy az Al Shifa kórházban ápolt beteg és sebesült emberek ne váljanak az izraeli támadások áldozatául.
Felszólítottuk az összes beteg evakuálását abból a kórházból, és valójában már mintegy százat evakuáltak."
- mondta Netanjahu, utalva arra a délelőtti izraeli bejelentésre, miszerint az izraeli hadsereg helyi idő szerint vasárnap reggel 9 órakor (magyar idő szerint 11-kor) hétórás evakuációs folyosót nyitott a kórházból: az ott rekedtek ez idő alatt sértetlenül menekülhetnek dél felé.
Hétórás evakuációs folyosót nyitott az IDF a legnagyobb gázai kórházbólA harcok jelenleg az Al-Shifa kórház körül zajlanak, itt nyitottak ki egy utat helyi idő szerint reggel kilenctől délután négyig.
Korábban a Guardian arról számolt be, hogy az intenzív osztály egyik bővítményét bombázták, miközben a kórház bejáratánál még mindig halottak és sebesültek fekszenek a földön. Az újszülött intenzív osztályon 39 csecsemő van.
Netanjahu azt is mondta, nem fog hosszabb, többnapos "humanitárius szüneteket" bevezetni, ha izraeli túszok "nagy csoportjai" kiszabadulnak. Washington ugyanis korábban felszólította, hogy vezessen be háromnapos szüneteket a gázai harcokban, hogy a palesztinok elmenekülhessenek.
A vasárnapi háborús eseményekről közvetítésünket itt olvashatja:
Tűzszünetre esély sincs, a harcok Gáza központi kórháza körül zajlanak - az izraeli-palesztin háború 37. napjaIzrael segítene evakuálni a bent rekedt csecsemőket, és állítólag a túsztárgyalások is haladnak. A világban közben egyre többen és hangosabban állnak ki a tűzszünet és Palesztína mellett: Londonban többszázezren tüntettek szombaton. Percről-percre tudósításunk a háború híreiről.