Nehezen elvitatható az EU szerepe Orbán évtizedes ámokfutásában
Szerdán vette kezdetét a CEU Nádor utcai épületében az idei Budapest Fórum: a Főváros, a Political Capital és a CEU demokráciaintézete által először 2021-ben megrendezett, kétnapos eseményen a fenntartható demokráciák kerülnek a fókuszba, a világ több pontjáról meghívott szakemberek eddig többek között a Putyin utáni Oroszországról és a dezinformációs hadviselésről is beszélgettek. A paneleket a hvg.hu-n mindkét nap élőben közvetítjük.
Az első nap záróelőadásán Magyarországé volt a főszerep, az illiberalizmusban élen járó, de ezáltal az Unióban fekete báránnyá váló Orbán-rezsimről a világhírű politológus Francis Fukuyama és a történész Timothy Garton Ash mellett a hvg360-nak nagyinterjút adó Kati Marton, a More in Common demokratikus NGO-t alapító Mathieu Lefevre, a CEU demokráciaintézetét vezető Bruszt László, illetve a Johns Hopkins Egyetemen kutató Charles Gati beszélgetett.
Charles Gati szerint ugyan kiemelkedően fontos odafigyelni Magyarország EU-s kapcsolataira, jelen pillanatban nem tehetünk úgy, mintha nem az ukrajnai háború lenne a legfontosabb. Hozzátette, Putyin szerdai beszéde ismét nukleáris háborúval fenyeget, és most a tekinteteknek Ukrajnára, illetve Moszkvára kell szegeződnie.
Mindazonáltal úgy látja: az EU először veszi komolyan a korrupció és az egység kérdését. Gati jól ismerte Orbánt a ’90-es években, elmondta azt is, hogy ekkoriban a Liberális Internacionálét vezette, és a legnagyobb támogatója volt a páneurópai gondolkodásnak (a témával egyébként hosszan foglalkoztunk a Kicsoda Orbán Viktor? című hvg360-as dokumentumfilm-sorozatban). A változás a 2000-es években jött, egészen pontosan 2001-re teszi: ekkor hiába járt Orbán Washingtonban miniszterelnökként, nem hívták meg a Fehér Házba, amit olyannyira magára vett, hogy a neki és Martonyi János külügyminiszternek küldött amerikai kormányzati levélre, sőt, Gati megkeresésére sem válaszolt. Hogy miért ez volt a töréspont? – Gati azt mondja, felesleges konspirálni, jó eséllyel csak a hatalomvágy áll mögötte. Orbán jobbra fordult, először mérsékelten, majd szélsőségesen, politikája a történelemkönyvekben pedig egy lapon lesz emlegethető Horthy Miklóséval vagy Kádár Jánoséval – állítja a magyar származású kutató.
Francis Fukuyama az Orbán-kormány a világ konzervatívjaira gyakorolt hatásáról beszélt. Fukuyama szerint egy kis országhoz képest hatalmas hatása van Orbánnak Amerikában, Trump előtti Trumpnak nevezte Steve Bannon, Tucker Carlson dokumentumfilmet forgatott róla, a volt elnök is barátjaként emlegeti – és itt még szó sem esett a dallasi CPAC-ről, ahol álló tapsot kapott. A stanfordi kutató öt pontba szedte, hogy melyek azok az elemei Orbán politikájának, amelyek iránytűként funkcionálnak a Donald Trump-vezette amerikai jobboldalnak.
Kati Marton – a hvg360-as interjúban elmondotthoz hasonlóan – optimistán állt a helyzethez, szemben Charles Gatival: arról beszélt, hogy hiába változott meg Orbán az évtizedek alatt, nem ideológus, hanem megalkuszik, és éppen ezért amikor valós háború van, és nem kultúrharc, az Európai Unió be tudja vonzani Magyarországot a helyére. Orbán nem példakép, politikája nem terjed vírusként Európában, és kell a szabad média ahhoz, hogy ezt észrevegye az ország, mert most egy „hülye, ignoráns társadalom” él Magyarországon Orbán jóvoltából. Marton felemlegette azt is, amit korábban nekünk mondott: Magyarországnak építkeznie kell a történelemből, hogy ne essen áldozatául újabbnál újabb demagógoknak.
Bruszt László sem gondolja, hogy Orbán példakép lenne az európai jobboldalon: szerinte a miniszterelnök a szélsőjobb számára fontos ügyekben nem a többiek hangját képviseli. Felemlegette, hogy a nemzeti szuverenitás, vagy éppen a gazdasági nacionalizmus mind olyan dolog, amit a dél-európai szélsőségesek bőven 2010 előtt is hangoztattak. Arra a kérdésre, hogy Orbán kitől inspirálódott, Tellér Gyulát és Bogár Lászlót említette: szerinte mindketten már idejekorán elhintették az antiglobalista, konspirációs elméleteiket, Tellér pedig még azt is kifejtette, hogy a gazdasági nacionalizmus nem kompatibilis a többpárti demokráciával, lévén a politikai verseny ellensége a gazdasági kiszámíthatóságnak.
Mathieu Lefevre, a More in Common kutatócsoport vezetője arra hívta fel a figyelmet: ha fel akarjuk venni a harcot a demokratikus értékekért, először meg kell értenünk, pontosan kik támogatják az Orbánhoz hasonló vezetőket – és miért vonzóbbak, mint a megoldásokat fentről lefelé, pragmatikusan kereső intézmények, mint például az Európai Unió. Lefevre ezt a csoportot a bizalmatlanoknak nevezte: ők az európai társadalmak nagyjából egyharmadát teszik ki, és legfőbb jellemzőjük, hogy nagyon csekély bizalommal vannak az emberek felé. Kevesebbet is érintkeznek a közösséggel, így egyfajta hovatartozást keresnek, mert azt érzik: elvesztették a hangjukat és az értékeiket, ahogy előremozdult a világ. Politikailag viszont legalább ilyen fontos megérteni azt is, hogy a többségük nem tudja értelmezni a világot, ha nincs kit okolni a nehézségekért.
A kutató szerint erre muszáj tekintettel lenni, amikor demokratikus válaszokat keresünk, és nyitva kell tartanunk a fülünket a következő időszakban is, amikor a megélhetés kerül a fontossági lista élére. Hozzátette viszont: ahogy Lengyelországban a Jog és Igazságosság megszorításai népszerűségvesztéshez vezettek, a mostani jó pillanat lehet Orbán ellenfeleinek is – feltéve, hogy hallgatnak az emberekre és felelősen kommunikálnak.
Bár a panel résztvevőinek döntő többsége erősen bízik az Unió erős fellépésében a magyar demokráciadeficitek ellen – ha más nem, a kifizetések révén közvetetten –, Timothy Garton Ash oxfordi történész élesen bírálta az EU hozzáállását Orbán Viktorhoz.
Garton Ash szerint az Európai Unió szívélyesen otthont adott a demokrácia lerombolásának. Ennek voltak részben elkerülhetetlen elemei – például a szabad piac révén a német ipar befolyásszerzése, illetve az, hogy a szabad mozgás miatt a magyarországi értelmiség elszivároghatott –, de azzal, hogy sosem teremtett kapcsolatot a gazdasági és az elvközösség között, lehetővé tette, hogy Orbán az európai értékek átvétele nélkül jusson olyan pénzekhez, amelyek közvetlenül az államhoz vándoroltak.
A történész szerint politikai dimenziója is van Orbán félrekezelésének. Példaként azt említette, hogy az Európai Parlament pártjai azért jöttek létre, hogy reprezentatívabb legyen az intézmény, az Európai Néppárt azonban hosszú ideig szembe ment ezzel az elvvel, csak mert szüksége volt Orbán és a Fidesz szavazataira, ezzel aláásva az intézményt. Garton Ash azt is kiemelte: a fontos döntések a mai napig az Európai Tanácsban születnek – de ez egy vezetői klub, a klubtagok pedig nem kritikusak egymással, lévén egymástól is függenek.
A professzor úgy véli, bár felhalmozódtak az Orbán elleni érvek, a legfőbb hatás, amely után bekeményített az Unió, az Ukrajna orosz lerohanása, avagy – elvi síkon nézve – egy demokrácia küzdelme a diktatúrával volt. Orbán a háborús álláspontja elidegenített mindenkit, és szétverte az egységet még ott is, ahol a legnagyobb szüksége lett volna rá: a V4-ben. Garton Ash szerint természetesen lehet most bízni az Európai Bizottság keménykezűségében, a magyarországi strukturális problémák velünk fognak maradni, és nem érdemes azt hinni, hogy az Unió lovagként fogja ledöfni a magyar fekete bárányt – pláne azután, hogy mennyi ideig kezelte fehérként, de legjobb esetben is barnaként.
